Átdöfött, lángoló szív. Nem egy bőrmotoros ember ikonikus tetoválása. Nem is egy falra fújt graffiti, amelybe esetleg még egy monogram is bele van vésve. Nem. Az átdöfött, lángoló szív Jézus szíve.
Katolikus templomainkban szobrokon és festményeken igen gyakran lehet találkozni Jézus olyan ábrázolásával, amely Jézus lángoló szívét emeli ki. Miről van szó? Honnan ered ez az érdekes hangsúly? A válasz nagyon izgalmas. A lángoló szív Jézus kommunikációs stílusa egy adott korban, amikor elég szívtelennek mutatták be őt.
Janzenizmus, avagy a sátán hazugság spamjei
A történet a felvilágosodás kora előtt indul, amikor Kornéliusz Janzen hirdetni kezdi teológiai nézeteit, ezzel egy mozgalmat indítva a Katolikus Egyházon belül. A janzenizmustól azonban mindenkinek borsódzott a háta. Még azoknak is, akik hittek benne. Egyedül egyvalaki örült neki: a sátán, aki az embereket folytonosan spammeli hazugságokkal. A janzenizmus egy irányzatnak indult, amelyből eretnekség lett.
A XVII. században kezdte el megfojtani az Egyházi lelkiséget ez a teológiai áramlat. A janzenista tanokkal barátkozó papok azt hirdették, hogy igenis tökéletesnek kell lenni ahhoz, hogy az Úr Jézussal valaki kapcsolatot merjen kezdeményezni. Mivel azonban olyanból, aki tökéletesnek gondolta volna magát, nem volt túl sok ‒ s azokról, akik annak gondolták magukat, már eleve feltételezhető, hogy a büszkeség bűnébe estek ‒, így ellaposodott a Jézussal való kapcsolat iránti vágy a janzenizmus sújtotta területeken.
Volt püspök, aki azzal dicsekedett, hogy „őnála bizony senki sem veszi magához Krisztus testét méltatlanul”, mert „megtiltotta az áldozást”, hiszen méltatlan a világ Jézusra. Ennek hatására egyesek „Isten előtt méltó állapotukat” súlyos vezekléssel és életvitelszerű bűnbánattal kívánták megszerezni, nem éppen az Evangélium örömének szellemében.
Jézus egy elérhetetlen, megközelíthetetlen és az emberekre mérges személyként lett ábrázolva, aki egyedül azzal az Örömhírrel tud kecsegtetni, ha lecsillapodik haragja, mert akkor talán nem gondol rosszat az emberiségről.
Mit gondolhatott az Atya, amikor értünk adott Fiát és az Ő szeretetét negatív fényben mutatták be? Mondhatom, mennyei szemszögből betelt a pohár. Itt vannak az emberek, akik szerethetnék és dicsőíthetnék Jézust, amiért végtelen szeretetből az életét adta. Erre, inkább úgy tekintenek rá, mint egy nem kívánt családtagra, akit ugyan el kell viselni, de ha nem hozna több kellemetlenséget, az jó lenne. A mennyekből nem túl szép látvány.
Felemésztette magát az emberek iránti szeretetből
Az isteni akarat, tehát, kiválasztott egy nővért, akivel el tudta terjeszteni szívének tiszteletét. Egy apácát, aki önmaga is küzdött Isten szeretetének teljes elfogadásával, aki maga is hajlamos volt túlzott önostorozásra, de akiről egyúttal tudta Jézus, hogy ha megjelenik neki, akkor nem fog hallgatni az üzenetről.
Ez az apáca a vizitációs rendhez tartozott és gyermekkora óta misztikus megszólításokban volt része. Az 1670-es években kezdte Jézus feltárni előtte még mélyebben Szívét. Alacoque Szent Margit Máriahoz így szólt hozzá Jézus, aki keresztre feszítve jelent meg:
„Íme a Szív, amely annyira szerette az embereket, hogy semmit sem kímélt, hanem kimerítette és felemésztette magát, csakhogy szeretetét irántuk kimutassa.
Viszonzásul a legtöbb embertől csak hálátlanságot tapasztalok a tiszteletlenségekben, szentségtörésekben, hidegségben, megvetésben, amellyel engem a szeretet e szentségében illetnek. De a legjobban az fáj nekem, hogy még a nekem szentelt szívek is így bánnak velem.”
A félreértett és félre értve hirdetett Szív kérése. Jézus nem azt akarta, hogy az emberek ne közelítsék Őt meg az Oltáriszentségben. Nem azt akarta, hogy félelemmel és ijedten nézzenek rá az emberek. A jelenésben kifejezett csalódása nem az emberek méltatlanságához kötődött, hanem az Egyházban dúló félreértelmezésekkel volt kapcsolatos. Azt szerette volna, ha a világ megértené az Ő szívének valódi természetét, amely semmit sem kímélt és felemésztette magát az emberek iránti szeretetből. Azt szerette volna, ha a papok az Evangélium fényében hirdetnék Őt.
A Szív lángoló ereje még Alacoque Szent Margit Mária másik jelenésében is lehengerlő:
„[Jézus] dicsfényben tündökölt - öt sebe úgy ragyogott, mint öt nap, emberi alakjának minden részéből lángok áradtak, különösen isteni kebléből, amely olyan volt, mint egy kohó, és amelyet kinyitott, hogy felfedje egészen szeretetteljes és szeretetreméltó Szívét, mindezen lángok élő forrását. Ebben a pillanatban tárta fel előttem az ő tiszta szeretetének leírhatatlan csodáit az emberiség iránt: hogy felemésztette önmagát azokért, akiktől csak hálátlanságot és közömbösséget kapott. „Ez jobban fáj nekem - mondta nekem -, mint minden, amit szenvedésemben elszenvedtem. Ha egy kis szeretetet is kapok viszonzásul tőlük, szinte elenyészik a súlya mindannak, amit értük tettem, és keresem a módját, hogy még többet tehessek. De nem; minden buzgó igyekezetem a jólétükért csak hidegséggel és ellenszenvvel találkozik.”
Te hogyan válaszolsz?
Milyen választ vár Jézus? Az első válasz, hogy lássuk meg Szent Szívét, amilyen az valójában, és hogy fedezzük fel az Ő értünk dobogó szívét az Evangéliumban. Azt kéri, hogy lássuk meg benne azt, aki „azért jött, hogy megkeresse és megmentse, aki elveszett!” (Lk 19,10). Azt szeretné, ha felfedeznénk benne „a jó pásztort, aki ismeri övéit” (Jn 10,14), és aki nem fut el, ha az övéi bajban vannak, hanem „életet adja értük” (Jn 10,11).
Az élet arról szól, hogy közel engedjük a mások szívét és mi is odaadjuk szívünket. Jézus fájdalma a misztikus látomásban erről szól. Nem méltó, hogy megfeledkezzünk az Ő szívéről, s nem méltó, hogy megfeledkezzünk arról, hogy a mi szívünk az Ő képmására lett alkotva. Lángolnia kell a szeretettől másokért.
Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom Benned!
Írta: Kovács Zoltán atya
Szerkesztette: Pulay Domonkos