Nem kell mindig hosszasan ismételgetni az imákat – akár csinálhatjuk úgy, mint Ferenc pápa!
Ferenc pápa élete során újra és újra azt mutatta meg a világnak, hogy az ima nem bonyolult teológiai szófordulatokon múlik, hanem a szív őszinte odafordulásán.
Nem kell mindig hosszú imákat ismételgetni – néha elég egyetlen mondat, egy mosollyal mondott fohász, vagy egy jókedvű sóhaj az ég felé. Reggelente nem hosszú litániákat imádkozott, hanem rövid, tömör, mégis rendkívül mély értelmű fohászokkal fordult Istenhez – ezekből ismerhetünk meg most kettőt, amelyek közel álltak hozzá, és amelyek egész napját meghatározták.
1.) ,,Uram, tekints rám irgalmas szemeiddel”
Ez az egyszerű fohász Ferenc pápa egyik legismertebb és leggyakrabban emlegetett reggeli imádsága volt. Olaszul így hangzott:
„Signore, guardami con misericordia.”
A pápa gyakran ezzel az imával kezdte a napját már Buenos Aires-i érsekként is, és vatikáni évei során is hű maradt hozzá. Nemcsak saját bűnösségének tudatában imádkozott így, hanem azért is, hogy a világot, amelyért ő is felelt, Isten irgalmas tekintetébe ajánlja.
2.) Morus Szent Tamás imája – A derűs lélekért
Ez az ima jól példázta Ferenc pápa emberközeli lelkiségét: az imádságban nemcsak a lelkiek, hanem a testiek is helyet kaptak, méghozzá derűvel és őszinteséggel.
Ferenc pápa többször nyilatkozott arról, hogy reggelenként szívesen imádkozta Morus Szent Tamás „Ima a derűs lélekért” című fohászát. Ez az ima – a humor, a türelem és a bölcsesség kérésének gyönyörű megfogalmazása – pontosan tükrözte azt a kiegyensúlyozott lelkületet, amelyet Ferenc pápa képviselt. A pápa úgy vélte, a humorérzék is Isten ajándéka – és az életszentséghez nem csak alázat, hanem derű is kell.
Egy örökség, amit mi is magunkkal vihetünk.
Ferenc pápa reggeli imái nemcsak egyházfői szerepének, hanem személyes hitéletének legmélyebb rétegeit tükrözték. Ezek az imák segítettek neki, hogy minden reggel újra Istenre bízza önmagát, és ezzel a bizalommal induljon neki az előtte álló napnak: örömben, fáradtságban, nehézségek között is.
Most, hogy már nem él köztünk fizikai valójában, ezek az imák tovább élnek, és talán bennünk is életre kelhetnek, ha újra és újra mondjuk őket.
Morus Szent Tamás: Ima a derűs lélekért
(Ferenc pápa kedvenc reggeli imája)
Adj nekem, Ó Uram, jó emésztést, és emészteni valót is.
Adj nekem egészséges testet, és a fenntartásához szükséges jókedvet.
Adj nekem egyszerű lelket, amely mindent, ami jó, kincsnek tud tekinteni,
és amely nem ijed meg könnyen a gonosz látványától,
hanem inkább eszközöket talál arra, hogy a dolgokat a saját helyükre tegye.
Adj nekem olyan lelket, amely nem ismeri az unalmat, a zúgolódást, a sóhajtozást és a siránkozást,
sem a túlzott stresszt amiatt az akadályozó tényező miatt, amit úgy hívnak, hogy „én”.
Adj nekem, Ó Uram, jó humorérzéket.
Engedd meg nekem azt a kegyelmet, hogy értsem a tréfát, hogy felfedezzek az életben egy kis örömöt,
és képes legyek azt megosztani másokkal.