A Szentatya csütörtökön találkozott a fiatal tanulókkal, akiket arra buzdított, hogy Szent Pier Giorgio Frassati példáját követve éljenek teljes életet a hitben, és folyamatosan "felfelé" törekedjenek. E cél elérésének kulcsfontosságú eszköze a nevelés, különösen a Globális Nevelési Paktum keretében, amely a fiatalokat az egyetemes testvériség és a béke főszereplőivé kívánja formálmi. A beszéd három konkrét, új kihívást vázol fel a jövő generációi számára: a belső (spirituális) életre való nevelés, a digitális világ emberibbé tétele és a szíveket lefegyverző békére való oktatást.
A találkozó elején a Szentatya köszöntötte a diákokat, akik betöltötték a VI. Pál termet, a az aula felé vezető folyosót, illetve a VI. Pál terem előtt levő teret.
A találkozás személyes hangnemben zajlott, melynek keretében a pápa visszaemlékezett arra az időszakra, amikor matematikát és fizikát tanított fiataloknak.
Kedves fiúk, kedves lányok, jó napot kívánok!
Milyen öröm találkozni veletek! Köszönet nektek! Nagy meghatottsággal vártam ezt a pillanatot: a ti társaságotok ugyanis emlékeztet azokra az évekre, amikor hozzátok hasonló élénk fiataloknak tanítottam matematikát. Köszönöm nektek, hogy így válaszoltatok, hogy ma itt vagytok, hogy megosztjátok azokat a gondolatokat és reményeket, amiket általatok továbbítok az egész világon szétszóródott barátainknak.
"Felfelé!" - A "plusz generáció" víziója
Azzal szeretném kezdeni, hogy felidézem Pier Giorgio Frassati-t, egy olasz diákot, akit – mint tudjátok – ebben a szentévben avattak szentté. E fiatal szent Isten és a felebarát iránt odaadó lelke révén két mondatot fogalmazott meg, melyeket gyakran ismételgetett, mintegy jelmondatként; azt mondta: „Hit nélkül élni nem élet, hanem csak tengődés”, valamint „A magas felé”. Ezek nagyon igaz és bátorító kijelentések. Ezért nektek is azt mondom: legyen bátorságotok teljes életet élni. Ne elégedjetek meg a látszattal vagy a divattal: a múlandó dolgokra laposodott lét soha nem tölt el minket. Inkább mindannyian mondjátok a szívetekben: „Többről álmodom, Uram, többre vágyom: te ihless meg engem!”. Ez a vágy a ti erőtök, és jól kifejezi azon fiatalok elkötelezettségét, akik egy jobb társadalomról álmodnak, akik nem fogadják el, hogy a világnak csupán nézői legyenek. Ezért bátorítalak titeket, hogy folyamatosan „felfelé” törekedjetek, kivilágítva a remény világítótornyát a történelem sötét óráiban. Milyen szép lenne, ha egy napon a ti nemzedéketeket úgy ismernék, mint a „plusz generáció”, emlékezve arra a többletre, amit az Egyháznak és a világnak adni tudtok.
Alkossunk mi is csillagképeket életünk által
Ez, kedves fiatalok, nem maradhat egyetlen ember álma: fogjunk hát össze, hogy megvalósítsuk, együtt tanúságot téve a Jézus Krisztusba vetett hit öröméről. Hogyan érhetjük ezt el? A válasz alapvető fontosságú: a nevelés által, amely az egyik legszebb és leghatalmasabb eszköz, hogy megváltoztassuk a világot.
A szeretett Ferenc pápa öt évvel ezelőtt indította útjára a Globális Nevelési Egyezmény nagyszabású tervét, vagyis mindazok szövetségét, akik különböző minőségben a nevelés és a kultúra területén dolgoznak, hogy bevonják a fiatal nemzedékeket egy egyetemes testvériségbe. Ti ugyanis nemcsak címzettjei vagytok a nevelésnek, hanem a főszereplői is. Ezért ma arra kérlek benneteket, hogy fogjatok össze egy új nevelési korszak megnyitása érdekében, melyben mindannyian – fiatalok és felnőttek – az igazság és a béke hiteles tanúivá válunk. Ezért mondom nektek: arra vagytok hivatva, hogy truth-speakerek és peace-makerek, a szó emberei és a béke építői legyetek. Vonjátok be kortársaitokat az igazság keresésébe és a béke művelésébe, és fejezzétek ki e két szenvedélyt az életetekkel, szavaitokkal és mindennapi gesztusaitokkal.
Ezzel kapcsolatban Szent Pier Giorgio Frassati példája mellé teszem Szent John Henry Newman, egy szent tudósnak egy reflexióját, akit hamarosan egyházdoktorrá avatnak. Ő azt mondta, hogy a tudás megsokszorozódik, amikor megosztják, és az igazság lángja az elmék beszélgetése során lángol fel. Így születik meg az igazi béke, amikor sok élet, akár a csillagok, egyesülnek és egy mintázatot alkotnak. Együtt nevelési “csillagképeket” alkothatunk, melyek irányt mutatnak a jövő útján.
A Szentatya vizsgáztat
Mint egykori matematika- és fizikatanár, engedjétek meg, hogy végezzek veletek néhány számítást. Talán nemsokára matematika vizsgátok lesz? Lássuk csak… Tudjátok, hány csillag van a látható univerzumban? Lenyűgöző és csodálatos szám: egy szextillió csillag – vagyis egy 1-es, amelyet 21 nulla követ! Ha elosztanánk őket a Föld 8 milliárd lakosa között, minden embernek több száz milliárd csillagja lenne. Szabad szemmel, tiszta éjszakákon körülbelül ötezret láthatunk belőlük. Annak ellenére, hogy a csillagok milliárdszor milliárdnyian vannak, csak a legközelebbi csillagképeket látjuk: ezek azonban irányt mutatnak nekünk, mint amikor a tengeren hajózunk.
Az utazók mindig is a csillagokban találták meg az útirányt. A tengerészek a Sarkcsillagot követték; a polinéziaiak úgy szelték át az óceánt, hogy megjegyezték a csillagtérképeket. Az andoki földművesek szerint, akikkel perui misszionáriusként találkoztam, az ég egy nyitott könyv, amely jelzi a vetés, a nyírás és az életciklusok évszakait. Még a bölcsek is egy csillagot követtek, hogy Betlehembe érkezzenek és imádják a Gyermek Jézust.
Életünk csillagai
Hozzájuk hasonlóan nektek is vannak vezető csillagaitok: a szülők, a tanárok, a papok, a jó barátok, iránytűk, hogy el ne tévedjetek az élet örömteli és szomorú eseményei közepette. Hozzájuk hasonlóan ti is arra vagytok hivatva, hogy ragyogó tanúkká váljatok azok számára, akik mellettetek állnak. De, ahogy mondtam, egy csillag önmagában pusztán egy elszigetelt pont marad. Amikor azonban egyesül a többivel, csillagképet alkot, mint például a Dél Keresztje. Ilyenek vagytok ti is: mindenki egy csillag, és együtt arra vagytok hivatva, hogy irányt mutassatok a jövő felé. A nevelés élő közösségekké egyesíti az embereket, és értelem szerint „csillagképekbe” szervezi az eszméket. Ahogy Dániel próféta írja: „akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok” (Dán 12,3). Milyen csodás: igen, csillagok vagyunk, mert Isten szikrái vagyunk. A nevelés azt jelenti, hogy műveljük ezt az ajándékot.
A nevelés ugyanis arra tanít minket, hogy felfelé nézzünk, egyre magasabbra. Amikor Galileo Galilei távcsövét az égre irányította, új világokat fedezett fel: a Jupiter holdjait, a Hold hegyeit. Ilyen a nevelés is: egy távcső, amely lehetővé teszi számotokra, hogy túl nézzetek, hogy felfedezzétek azt, amit egyedül nem látnátok. Ne álljatok meg tehát annál, hogy az okostelefont és annak villámgyors képtöredékeit nézitek: nézzetek az Égre, nézzetek felfelé.
Az Globális Nevelési Paktum három új kihívása
A belső életre való nevelés
Kedves fiatalok, ti magatok javasoltátok az első pontot azon új kihívások közül, melyekre elköteleztük magunkat a Globális Nevelési Paktumban, egy erős és egyértelmű vágyat kifejezve azt mondtátok:
„Segítsetek minket a belső életre való nevelésben.”
Igazán megérintett ez a kérés. Nem elég nagy tudással rendelkezni, ha aztán nem tudjuk, kik vagyunk és mi az élet értelme. Csend, hallgatás és imádság nélkül még a csillagok is kialszanak. Sokat tudhatunk a világról, miközben nem ismerjük a szívünket: talán már veletek is megesett, hogy éreztétek azt az üresség-érzetet, azt a nyugtalanságot, ami nem hagy békén. Súlyosabb esetekben a rossz közérzet, az erőszak, a bullizmus, a durvaság eseteinek vagyunk tanúi, sőt, olyan fiatalokat is látunk, akik elszigetelődnek, és nem akarnak többé kapcsolatot teremteni másokkal. Azt gondolom, hogy e szenvedések mögött ott van az az űr is, amit egy olyan társadalom ásott, amely képtelen nevelni az emberi személy spirituális dimenzióját, annak technikai, társadalmi és erkölcsi oldalán túl.
Szent Ágoston fiatal korában briliáns fiatal volt, de mélységesen elégedetlen, amint azt önéletrajzában, a Vallomások-ban olvassuk. Mindenütt keresett, karrier és élvezetek között, és mindenféle dolgot művelt, anélkül azonban, hogy igazságra vagy békére talált volna. Mígnem felfedezte Istent a saját szívében, amikor írt egy nagyon mély értelmű mondatot, amely mindannyiunkra érvényes: „Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned, Istenünk.” Íme tehát, mit jelent a belső életre nevelni: meghallgatni a nyugtalanságunkat, anélkül, hogy elfutnánk előle, és azt olyasmivel töltenénk be, ami nem elégít ki. A végtelen iránti vágyunk az az iránytű, amely azt mondja nekünk:
„Ne elégedj meg kevesebbel, nagyobbra vagy teremtve!”
„Ne csak tengődj, hanem élj!”
A digitális nevelés
A második új kihívás a nevelésben egy olyan feladat, ami mindennap érint minket, és aminek ti mesterei vagytok: a digitális nevelés. Benne éltek, és ez nem rossz, mert hatalmas lehetőségek vannak benne a tanulásra és a kommunikációra. De ne hagyjátok, hogy az algoritmus írja a ti történeteteket! Legyetek Ti a szerzők: használjátok bölcsen a technológiát, de ne hagyjátok, hogy a technológia használjon titeket.
A mesterséges intelligencia is egy nagy újdonság – korunk egyik rerum novarum-ja, vagyis újdonsága: a virtuális valóságban azonban nem elég „intelligensnek” lenni, hanem a többiekkel emberségesnek is kell lennünk, művelve az érzelmi, spirituális, társadalmi és ökológiai intelligenciát.
Ezért azt mondom nektek: neveljétek magatokat a digitális világ emberségessé tételére, és építsétek azt a testvériség és a kreativitás terévé, hogy ne váljék ketreccé, ahová bezárkóztok, vagy függőséggé és meneküléssé. Ahelyett, hogy a világháló turistái lennétek, legyetek próféták a digitális világban!
E tekintetben az életszentség egy nagyon is aktuális példája áll előttünk: Szent Carlo Acutis. Egy fiú, aki nem vált a világháló rabszolgájává, hanem ügyesen a jóra használta azt. Szent Carlo egyesítette csodálatos hitét az informatika iránti szenvedélyével, létrehozva egy honlapot az eucharisztikus csodákról, és így az internetet az evangelizáció eszközévé tette. Az ő kezdeményezése arra tanít minket, hogy a digitális világ nevelő erejűvé válik, amikor nem zár be minket önmagunkba, hanem megnyit mások felé: amikor nem téged helyez a középpontba, hanem Istenre és másokra irányít.
A békére nevelés
Szeretteim, végül elérkeztünk a harmadik nagy új kihíváshoz, amit ma rátok bízok, és ami az új Globális Nevelési Paktum szívében áll, vagyis a békére való neveléshez. Jól látjátok, mennyire fenyegeti jövőnket a háború és a népeket megosztó gyűlölet. Megváltoztatható ez a jövő? Feltétlenül! Hogyan? Azáltal, ha lefegyverzett és lefegyverző módon nevelünk a békére. Nem elég ugyanis elhallgattatni a fegyvereket: le kell fegyverezni a szíveket, lemondva minden erőszakról és durvaságról. Ily módon, egy lefegyverző és lefegyverzett nevelés egyenlőséget és növekedést teremt mindenki számára, elismerve minden fiatal fiú és lány egyenlő méltóságát, anélkül, hogy ez a fiatalokat drága iskolába járó kevesekre, és sokakra osztaná, akik nem jutnak hozzá a neveléshez.
Nagy bizalommal hívlak benneteket, hogy legyetek a békeszerzők elsősorban ott, ahol éltek: a családban, az iskolában, a sportban és a barátok között, és fogadjátok be azokat, akik más kultúrából érkeznek.
Befejezésül, kedveseim, tekintetetek ne a hullócsillagokra irányuljon, amik törékeny vágyakkal kecsegtetnek. Nézzetek feljebb, Jézus Krisztusra, „az igazság napjára” (vö. Lk 1,78), aki mindig vezetni fog benneteket az élet ösvényein.