Az irodalomtörténet tele van édesapák különböző történetével: pl. apák, akik attól való félelmükben, hogy gyermekeik vagy unokáik kiszorítják őket, elrendelik azok halálát (de ezt néha megbánják); apák, akiket saját gyermekeik ölnek meg; jó és bölcs apák, akik bölcs tanácsokat adnak; távollévő apák; apák, akikkel gyermekeik összevesznek; apák, akik örökbefogadnak; apák, akik „saját kezűleg” alkotják meg gyermekeiket, és így tovább.
A római világ egyik ilyen szimbolikus képe például annak ábrázolása, amikor Aeneas a vállán viszi apját, Ankhiszészt, és kézen fogja kisfiát, Aszkanioszt: a jelen tisztelettel adózik a múltnak, és elkíséri a jövőt.
Általában azonban az apák mindig tudják, hogy fiaiknak valamikor meg kell érkezniük, legalábbis valamiképpen számítanak rá.
Szent József nem egészen ilyen…
Amikor közlik veled, hogy a feleséged a Szentlélektől lett várandós, talán több kétséged is támadhat, még akkor is, ha te vagy Szent József. Természetesen tudták, hogy el kell majd jönnie a Messiásnak, aki Dávid házából való – s ez József háza is – de tényleg Máriával kell mindennek beteljesednie? Mellesleg még a házasság előtt…? És még sorolhatnánk a kérdéseket.
Visszatérve azonban irodalmi apaalakokhoz, vajon melyik kategóriába sorolhatnánk Szent Józsefet?
Igaz, hogy az irodalmi kategóriák néha hagynak némi kívánnivalót maguk után, de továbbra is hasznos hivatkozási pontok maradnak, már csak azért is, hogy megpróbálhatjuk megérteni az olyan fontos és bizonyos szempontból megfoghatatlan karaktereket, mint a miénk.
Ő bizonyára nem Ankhiszész, még ha az ő viszontagságai elválaszthatatlanul összefonódnak is az istenek történetével; még kevésbé hasonlít Kafka apjára, akinek fia egy híres, félelemmel, szinte rettegéssel teli levelet ad fel.
Szent József és Gepetto mester
Talán Szent József kicsit olyan, mint Geppetto mester, és nemcsak azért, mert mindkettőjüknek azonos eredetű a neve (József – Gepetto) és ugyanaz a foglalkozása (ácsok).
● Geppettóhoz hasonlóan József sem számított egy gyermekre,
● és Szent József – csak úgy mint Geppettó – úgy fogadja őt, hogy egész életét a fiának szenteli;
● megint csak, ahogy Geppettónak, Józsefnek is van egy fia, aki nem egészen a sajátja, de akiért mégis mindent megtesz, és szenved.
● Geppettó fia arról híres, hogy hazugságaival felfordulást okoz: József fia szintén arról ismert, hogy „felfordulás” van körülötte (nem is kevés… A különbség viszont az, hogy József fia ezt a felfordulást az Igazság révén okozza, ami a leggyönyörűbb Örömhír.
Mint mindig, az evangélium most is az egyik leginkább zavarba ejtő könyvnek tűnik: évszázadok, sőt évezredek óta próbálnak az írók meggyőző karaktereket alkotni, akikhez finom, heves, vagy kitanult vicceket rendelnek. Aztán Pinocchio történetében jön egy halász és egy orvos, és az ő karakterüknek – amiről ugyan keveset tudunk – valójában rendkívüli ereje lesz: ez az erő nem más, minthogy meghallják az egyetlen hangot, ami számít – Isten hangját.
És valahol ez igaz Szent Józsefre is: karakteréről keveset tudunk meg, mégis megértjük, hogy odahallgat Isten szavára, és ez teszi őt naggyá.
Szent József nem hagy fiára emlékezetes előírásokat. Talán megtanította fiát a saját mesterségére (de mit kell tanulnia annak, aki a Mester?). Szent József bizonyára segítette, támogatta, kísérte Fiát.
Az evangélium erről viszont nem szól…
Az evangélium csak annyit mond, hogy Szent József csendben tette a kötelességét, minden alkalommal igent mondott az Úrnak, és gondoskodott a családjáról, még akkor is, amikor ez mindnyájuk számára a száműzetést jelentette.
Az evangélium hétköznapi különlegessége
Itt van az evangélium hétköznapi különlegessége: Szent József nem egy olyan valóságos alak, akit az emberi normáknak megfelelően egy jobb karakterré változtattak.
Szent Józsefben valamennyi családapát megláthatjuk (a valódiakat, s nem a kitaláltakat), akik gondolataikat magukban hordozva szembenéznek az élettel, csendben viselve annak megpróbáltatásait, nyitott füllel, hogy Isten üzenetét befogadják.
Életét – amennyire tudjuk – a munka és az isteni akarattal szemben tanúsított engedelmesség jellemezte: nem tudjuk, hogy részt vett-e ünnepségeken vagy lakomákon, de valószínű, hogy igen.
Ki tudja például, hogy a Szent Család általában mit evett vacsorára, és hogy az iskolában még Jézust is meghívták-e, hogy részt vegyen az apák napi kézműves foglalkozásokon, amelyek néha – őszintén szólva – kissé giccsesek. Olaszként felmerül bennem… Ki tudja, hogy a Szűzanya készített-e Jézusnak zeppole-t… (tipikus olasz édesség, amit Szent József napjára készítenek) de ez már egy másik történet.
De a viccet félretéve:
Szent Józsefben egy valódi apát látunk, aki teljes odaadással mindent megtesz Fia javáért, és ezzel mintegy belép és aktív módon részt vesz Isten tervében. Ezzel minden apa mintájává válik.
Ma, az édesapák világnapján, mi is hálát adhatunk szüleink, s különösképp édesapáink odaadásért, hogy segítsenek és támogassanak minket csendes hétköznapjainkban és életünk fontos pillanataiban.