A szeretet tanúságtétele
Jézus szavai, azok prófétai stílusában, arról tanúskodnak, hogy a történelem katasztrófái és fájdalmai véget érnek, míg azok öröme, akik felismerik benne a Megváltót, örökké tart.
Jézus szavai, azok prófétai stílusában, arról tanúskodnak, hogy a történelem katasztrófái és fájdalmai véget érnek, míg azok öröme, akik felismerik benne a Megváltót, örökké tart.
Jézus ismerős hangja érjen el hozzánk, és érjen el mindenkit, mert ez az egyetlen hang, ami a jövőből érkezik. Nevünkön szólít, helyet készít nekünk, megszabadít attól a tehetetlenség-érzéstől, amivel kockáztatjuk, hogy lemondunk az életről.
Nem azáltal menekülünk meg, hogy érdemeinkkel kérkedünk, vagy elrejtjük hibáinkat, hanem azáltal, hogy őszintén - úgy, ahogy vagyunk - odaállunk Isten, önmagunk és mások elé, bocsánatot kérve és az Úr kegyelmére hagyatkozva.
"...mindent az Úrtól kaptunk ajándékba, és Ő a mi gondoskodásunkra, szabadságunkra és felelősségünkre bízta ezt az örökséget."
De, aki megértette, hogy Isten szemében mennyire értékes, aki mélyen átérzi, hogy Isten fia vagy lánya, az nagyobb dolgokkal dicsekedhet majd, és olyan méltósága lesz, ami magától ragyog.
Hitünk akkor hiteles, ha egész életünket átfogja, ha döntéseink kritériumává válik, ha olyan nőkké és férfiakká tesz bennünket, akik elkötelezik magukat a jó iránt, és kockáztatnak a szeretetben, épp úgy, ahogyan Jézus is tette.