Szent József és Geppetto mester
Nehéz Szent Józsefről írni: már mindent elmondtak róla, holott nem is mondott semmit.
Nehéz Szent Józsefről írni: már mindent elmondtak róla, holott nem is mondott semmit.
Szent Patrikra, Írország térítő apostolára és védőszentjére emlékezünk március 17-én.
Carlo Acutis szentté avatását az EWTN katolikus.tv élőben közvetíti 2025. április 27-én, vasárnap a Szent Péter térről.
Szent Péter egyike azoknak az evangéliumi szereplőknek, akiknek pozitív tulajdonságaik mellett az emberi gyengeségük is felszínre kerül.
„Egyes szerzők arról számolnak be, hogy olykor az "elragadtatás" állapotában festett, amely arra késztette, hogy teljesen elmerüljön a misztériumban, amit éppen ecsetvonásaival kívánt megünnepelni.”
Szent Tamás azért vált szentté, mert hősies fokon élte meg a szeretetet Isten és az Egyház szolgálatában, azáltal, hogy hirdette és tanította a hit igazságait.