Szalézi animátornak lenni nem egy „hobbi”. Ez egy hivatás, amit Bosco Szent Jánostól kaptunk örökségbe. Íme 3 „szalézi titok”, ami ma is megváltoztathatja az életedet:
1. „Itt nálunk a szentség a vidámságban áll”
Emlékeztek Savio Szent Domonkos szavaira? Don Bosco rájött valamire, amit a világ gyakran elfelejt: a kereszténység nem egy komor szabálygyűjtemény, hanem a szív öröme. Szalézi animátorként megtanultam, hogy egy mosoly, egy jól időzített játék vagy egy közös nevetés közelebb vihet Istenhez, mint egy hosszú dorgálás. Don Bosco nem a szószékről akart megtéríteni, hanem ott volt a fiatalok között a porban, a játékban, az élet sűrűjében. Nem csak „jó állampolgárokat” akart nevelni, hanem „boldog keresztényeket” is.
2. A „megelőző módszer” – avagy szeress, és tegyél, amit akarsz!
Don Bosco pedagógiája három oszlopon áll: értelem, vallás és szeretet. De a legfontosabb a „szívélyesség”. Ő azt mondta:
„Nem elég szeretni a fiatalokat, érezniük is kell, hogy szeretik őket.”
Ez a mondat az én animátori jelmondatom is. Ha egy fiatal érzi, hogy fontos neked, hogy bízol benne, akkor megnyílik a szíve Isten felé is. Mi nem rendőrök vagyunk a gyerekek mellett, hanem idősebb testvérek, akik felsegítik őket, ha elestek. Ez a szalézi animátor titkos fegyvere. Nem csak tanítunk, hanem ott vagyunk velük.
Don Bosco híres mondása: „Légy vidám, és tedd a jót!” Animátorként tudom, hogy a vidámság nem kényszer, hanem döntés.
Don Bosco azt tanította, hogy az ördög fél a vidám emberektől. Ha mosolyogsz, azzal kinyitod a kaput Isten előtt mások szívében is.
3. „Lépjetek a földre, de szívetek lakjék a Mennyben!”
Don Bosco két lábbal állt a földön: iskolákat alapított, szakmát adott a szegény gyerekek kezébe, tárgyalt pápákkal, otthont adott, gyóntatott, szeretett. De az erejét mindig az Eucharisztiából és a Segítő Szűz Mária iránti gyermeki bizalmából merítette. Animátorként ő tanított meg arra, hogy a legpörgősebb tábor vagy nehézség közepén is kell egy perc csend, egy rövid ima, mert Don Bosco élete elképzelhetetlen a Szűzanya nélkül.
Kilencéves korában, abban a híres álomban Mária volt az, aki megmutatta neki a hivatását, és aki kézen fogva tanította meg neki, hogyan szelídítse meg a „farkasokat” és változtassa őket „bárányokká”. Don Bosco élete végén, a római Szent Szív-bazilika oltáránál elsírta magát, amikor megértette: minden, amit elért, Mária műve volt.
„Én nem tettem semmit. Mária tette mindezt” – suttogta.
Ha van valami, amit Don Bosco mélyen a szívembe vésett, az a Segítő Szűzanya iránti gyermeki bizalom. Rájöttem, hogy Mária nem csupán egy égi közbenjáró, hanem egy éber és gondoskodó Édesanya, aki – ahogy Don Bosco életében, úgy az enyémben is – mindig ott van, hogy kézen fogva vezessen a legnagyobb kihívások közepette is.
Sokan kérdezik, miért áldozok annyi időt a fiatalokra, vagy miért megyek el nyáron táboroztatni ahelyett, hogy pihennék. A válasz Don Bosco utolsó szavaiban rejlik: „Várlak benneteket a Paradicsomban!” Ez az ünnep nem csak a múltról szól. Arról szól, hogy ma is szükség van olyan szívekre, amik dobognak a fiatalokért. Don Bosco ma a mi kezünkkel akar tevékenykedni, a mi lábunkkal akar szaladni a pályán, és a mi hangunkon akarja mondani minden fiatalnak: „Fontos vagy Istennek!”
Kedves Don Bosco! Köszönjük, hogy megtanítottál minket nevetni, imádkozni és szeretni. Segíts, hogy hűségesek maradjunk az álmodhoz!
Egy kis buzdítás neked, aki olvasod:
Ma, amikor Don Boscora emlékezünk, ne csak egy szobrot láss benne! Ő ma is él – benned, bennem, minden jó szóban és minden labdapattogásban az oratóriumokban. Buzdítalak titeket: Merjetek vidámak lenni! Merjetek odaállni a legmagányosabb fiatal mellé is! Ahogy Don Bosco mondaná: „Aki békével a szívében él, az mindig vidám.”
Boldog Don Bosco ünnepet minden szalézinak, animátornak és fiatalnak!
„Istenre hittel gondolj, felebarátodra szeretettel, magadra alázatosan.”