Több, mint ceremónia
Őszintén szólva, amikor elindultam a otthonról, nem tudtam, mire számítsak. Persze, tudtam a felszentelés menetét, de ami ott történt, az sokkal több volt ennél.
Nem csak egy szertartás volt, hanem valami, ami egészen belül, a szívem mélyén is megmozdított valamit.
Sajátos érzés
Ahogy beléptem a templomba, már a hangulat is eltért a megszokottól. A templom tele volt családtagokkal, rokonokkal, akik izgatottan várták a kezdést.
A misén bárki részt vehetett mégis, aki ott volt ezen a szombat délelőtt nem csak véletlenül tért be a templomba, mindenki ennek az életre szóló pillanatnak szeretett volna a szemtanúja lenni.
Ahogy elkezdődött a szertartás éreztem, hogy a csendes meghittség engem is megszólít. A bensőséges kapcsolódás, amikor a rendtársak egyenként rátették a kezüket a jelölt fejére mélyen megérintett. Azt éreztem, hogy egy család része vagyok. Az egyház része vagyok.
A teljes odaadás jelképe
Az egyik legmeghatóbb pillanat számomra az volt, amikor a jelölt lefeküdt a földre.
Bár elsőre zavarba jöttem ettől a cselekedettől, mégis ennek a mozzanatnak a csendben, hihetetlen ereje volt.Mintha azt mondanák: itt vagyok, teljesen odaadom magam. Ez nagyon elgondolkodtatott.
Elköteleződni valami mellett
Manapság nem igazán divat teljesen odaadni magunkat valaminek. Inkább próbálunk biztosra menni, több lehetőséget nyitva hagyni, nehogy lemaradjunk valamiről vagy bármilyen lehetőségtől elessünk.
Ehhez képest ott volt ez az ember, aki elhatározta, hogy ezt az utat választja. Nem azért, mert könnyű, hanem pont annak ellenére. A végén, amikor már papként állt az oltár előtt, valahogy minden a helyére került.
Valóban megérkezett
Látszott rajta az öröm, a meghatottság, hiszen ez életének könyvében egy új fejezet kezdete. Megrendítő volt látni, hogy valaki ilyen komolyan veszi az életét. Amikor nem csak sodródik, hanem dönt, és kiáll amellett, amit választott.
És talán ez az, amit mi is elvihetünk ebből útravalóként.
Nem kell rögtön életre szóló döntéseket hoznunk, de érdemes feltenni a kérdést:
Mi az, ami nekem fontos? Biztos aszerint élem az életem? Mi az, amiért hajlandó vagyok időt, energiát, figyelmet adni? Istennek szentelt életet élek?
A szertartás után kicsit közelebb kerültem annak a megértéséhez, hogy a hit nem csak szabályokból vagy szokásokból áll, hanem személyes döntésekből.
És ezek a döntések néha csendben, egy templomban születnek meg, de hatásuk egy életre szól.