Július 29-én megkezdődött a 13. Nemzetközi Ministráns Zarándoklat Rómában. Az augusztus 3-ig tartó találkozón közel 50 000, az európai kontinens különböző országaiból érkező ministráns veszt részt. Hazánkat csaknem 1200 ministráns, 50 lelkipásztor és 5 püspök képviseli.

A Szentatya kedden a Szent Péter téren köszöntötte a ministráns fiatalokat. Ferenc pápa a ministráns fiatalokhoz intézett lelkesítő beszédének fordítását most teljes terjedelmében közüljük.

„Kedves fiúk és lányok, jó estét! Guten Abend!
A Szent Péter tér mindig gyönyörű, de veletek még szebb!
Köszönöm, hogy eljöttek Rómába: néhányatoknak talán ez az első alkalom. Isten hozott benneteket! Willkommen! Megragadott a zarándoklatotok témája: „Veletek vagyok”. „Mit dir”. „Veled vagyok”. Tudjátok, miért ragadott meg? Mert ez a két szó mindent elmond: gyönyörű, mert teret enged, hogy kutassunk e szavak lehetséges jelentései után.
“Veled vagyok”. Ez egy olyan kifejezés, amely magában foglalja életünk titkát, a szeretet titkát. Amikor egy emberi lény megfogan az anyaméhben, az anya azt mondja neki: „Ne félj, én veled vagyok”. De titokzatos módon az anya azt is hallja, hogy az a kis teremtmény azt mondja : „Veled vagyok”. És ez, más módon, az apára is vonatkozik! Rátok gondolva, és most rátok tekintve ez a 'veled vagyok' új értelmet nyer! Szeretném megosztani ebből, amit a legszebbnek és legfontosabbnak találtam.
Az a tapasztalat, amikor a liturgiák alatt szolgáltok, azt sejteti, hogy az első alany, a „veled vagyok” főszereplője Isten. Jézus mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük” (Mt 18,20). És ez a legteljesebb módon a szentmisében, az Eucharisztiában valósul meg: ott a „veled vagyok” Isten valóságos és konkrét jelenléte Krisztus Testében és Vérében. A pap nap mint nap látja, amint ez a misztérium megvalósul kezei között; és te is láthatod, amikor az oltárnál szolgálsz.
Amikor pedig a szentáldozásban részesülünk, megtapasztalhatjuk, hogy Jézus „velünk van” lelkileg és testileg is. Azt mondja: „Veled vagyok”, de ezt nem szavakkal teszi, hanem egy gesztussal, a szeretet tette által, ami maga az Eucharisztia. És te is mondhatod az Úr Jézusnak az áldozás során: „Veled vagyok”, de nem szavakkal, hanem a szíveddel és a testeddel, egész  szereteteddel. Éppen azért, mert Ő velünk van, mi is igazán vele lehetünk.
És, kedves fiúk és lányok, itt van a lényeg! Remélem, sikerül jól elmagyaráznom: Jézus „veled” van, s az ő szeretetének hála, ez a jelenlét az én, a te, a mi „veled vagyok”-jává válik, amit megoszthatunk másokkal. Így tudjuk teljesíteni parancsolatát: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”. Ha Máriához hasonlóan szívedben és testedben őrzöd Isten misztériumát, aki veled van, akkor képessé válhatsz arra, hogy új módon legyél jelen mások számára. 
Te is - hála Jézusnak, s mindig és csakis neki köszönhetően - te is képes leszel azt mondani felebarátodnak, hogy „veled vagyok”, nem szavakkal, hanem tettekkel, gesztusokkal, szíveddel, konkrét közelségeddel: együtt sírni azokkal, akik sírnak, együtt örülni azokkal, akik örülnek, ítélkezés és előítélet nélkül, elzárkózás és kirekesztés nélkül. “Veled” is, aki nem szimpatikus; “veled” is, aki más vagy, mint én; “veled” is, aki idegen vagy; “veled” is, aki mellett úgy érzem, nem értesz meg; “veled” is, aki soha nem jársz templomba; “veled” is, aki azt állítod, hogy nem hiszel Istenben.
Fiúk, lányok, micsoda nagy rejtély van ebben a két kis szóban: veled vagyok! Köszönöm nektek, akik ezeket szavakat választottátok, és különösen köszönöm, hogy eljöttetek ide, zarándokok, hogy megosszátok annak örömét, hogy Jézushoz tartozunk, hogy az ő Szeretetének szolgái vagyunk, az ő megsebzett Szívének szolgái, amely meggyógyítja sebeinket, amely megment minket a haláltól, amely örök életet ad nekünk.
Köszönöm, ifjú barátaim! Jó utat Jézussal! Danke, liebe junge Freunde! Und einen guten Weg zusammen mit Jesus.”

VIDEÓ: Ferenc pápa 20 különböző európai ország mintegy 50.000 ministránsával találkozott Rómában, akik a XII. Nemzetközi Ministráns Zarándoklat alkalmából vibráló színekkel és széles mosollyal töltötték meg a Szent Péter teret.

0:00
/0:59
Oszd meg ezt a cikket!