XIII. Leó pápa az antimodernizmus úttörőjeként szembeszállt korának szellemi áramlataival – a liberalizmus, a modernizmus és az amerikanizmus elleni kompromisszummentes álláspontjával alakította a katolikus egyház önképét.
Pontifikátusát az jellemezte, hogy megpróbálta megvédeni az egyházat azokkal a hatásokkal szemben, amelyek a katolikus hitet fenyegették. Különösen az úgynevezett „modernizmus” és az „amerikanizmus” elleni harca jellemezte munkásságát, és ennek messzemenő következményei voltak a katolikus egyházra nézve egészen a 20. századig.
A „modernizmus” kifejezést a 19. század és a 20. század elejének belső egyházi mozgalmainak összefoglalására használták. Ez a mozgalom arra törekedett, hogy a katolikus tanítást a modern ideológiákhoz, például a racionalizmushoz és a relativizmushoz igazítsa azáltal, hogy a dogmákat szimbolikus kifejezésekként értelmezte, amelyeknek alá kell vetniük magukat a történelmi változásoknak. Emiatt az isteni igazság szubjektív, személyes tapasztalattá degradálódott, ami megkérdőjelezte az egyház tekintélyét mint a tanítás őrét. Az olyan teológiai fogalmak, mint a megtestesülés vagy a Szentháromság elvesztették természetfeletti dimenziójukat, és racionalista módon értelmezték át őket. A befogadásra és a korszellemre való túlzott összpontosítás a világos tanítások felpuhulásához vezetett, például a szexuális erkölcs vagy a szentségek megértésének kérdéseiben.
Ezen eszmék elutasításával XIII. Leó megalapozta az antimodernizmust, amelyet utódja, X. Pius később az 1907-es Pascendi Dominici gregis enciklikával tetőzött, amelyben a modernizmust „minden eretnekség összefoglalójaként” ítélte el.
A modernizmust az egyházi hatóságok azért minősítették különösen veszélyesnek, mert nem nyílt eretnekségként (hamis tanításként), hanem a hit legitim újraértelmezéseként jelent meg. A modernisták azt állították, hogy a vallást aktualizálják, hogy a modern világ számára hozzáférhetőbbé és relevánsabbá tegyék, miközben az egyház szempontjából valójában tagadták a kinyilatkoztatás isteni természetét és az egyház tekintélyét.
XIII. Leó antimodernizmusának egyik különleges aspektusa az úgynevezett „amerikanizmus” elítélése volt. Az 1895. január 6-i Longinqua enciklikájában – amelynek alcíme „Az Egyesült Államokban élő katolikusokról – elítélte ezt az áramlatot. Az amerikanizmus a pápa számára a liberalizmus észak-amerikai változatának tűnt. Azt a veszélyt látta benne, hogy a katolikus hitre liberális jelleget erőltet, és ezzel megfosztja azt a Rómának való engedelmességtől.
XIII. Leó számára az amerikanizmussal összefüggésben központi probléma volt a bevándorlók anyanyelvének megtartása az amerikai katolikus egyházakban. Különösen a német származású katolikusok követelték anyanyelvük használatát az istentiszteleteken és a plébániai iskolák létrehozását, ami szembeállította őket az ír katolikusok többségével. XIII. Leót nemcsak a „protestáns tanácsok” figyelmen kívül hagyása aggasztotta, hanem a katolikus tanítás alapvető felhígulása is az amerikai hatások miatt.
Őrizzük és védjük meg konzervatív módon hitünket és hagyományainkat, ugyanis ez a MI feladatunk!
(eredeti cikk forrása: CNA Deutschland)