Nagy öröm volt, hogy az online közvetítés révén mi, a világ távoli pontjain élők is részesei és tanúi lehettünk ennek a mély, lelki tartalmú üzenetnek, melyet Leó pápa a libanoni fiatalok felé intézett, megerősítve ezzel a keresztény reményt és közösség egyetemességét mindannyiunk szívébe.
A pápa beszéde kezdetén arabul, a Feltámadt Krisztus békéjével (assalamu lakum!) köszöntötte a libanoni fiatalokat, hangsúlyozva, hogy ez a lelki táplálék és Isten szerető közelsége inspirálja a közösség jövőbeli döntéseit. Elismerte Libanon mély sebeit, de a tanúságtételekre hivatkozva kijelentette: a remény ajándéka a fiatalokban él, akik a jelent és a jövőt építik. A generációjukban élő odaadó lelkesedés a szeretet által képes begyógyítani a sebeket, és ezen keresztül következhet be a történelmi változás.
Kiemelte, hogy mivel az evangélium fényében élnek, mind áldottak, és emlékeztetett a cédrusfa példájára: a nemzet ereje abban rejlik, hogy a jó gyökerekből merít, s így kell a fiataloknak is a remény éltető nedvévé válniuk.
Leó pápa válaszolt a béke alapjára vonatkozó kérdésre is, melyet az egyik fiatal tett fel: a béke szilárd alapja nem eszmék, szerződések vagy elvek, hanem Krisztus maga, aki meghalt és feltámadt. Ő az irgalmasság tanúja és a bizalom forrása. A Szentatya megerősítette II. János Pál pápa tételét: „nincs béke igazság nélkül, nincs igazság megbocsátás nélkül”, vagyis a megbocsátásból fakad az igazságosság, ami a béke alapja.
A személyes kapcsolatok törékenységére reagálva, arra hívta a fiatalokat – és ezt magunkra is vonatkoztathatjuk –, hogy a barátságban a „te” előzze meg az „én”-t. „Ez a tiszteletteljes és befogadó szemléletmód teszi lehetővé számunkra, hogy egy nagyobb „mi”-t építsünk, amely nyitott az egész társadalomra és az egész emberiségre.” A szeretet csak akkor hiteles és örök, ha Isten örök ragyogását szemlélteti.
Megfogalmazta, hogy Isten jelenlétét a világban a szeretet (caritas) fejezi ki, amely univerzális nyelven szól. A Krisztustól kapott erővel egy jobb világot kell építenünk, követve a szentek példáját, mint Pier Giorgio Frassati és Carlo Acutis. A libanoni Szent Charbel és Szent Rafqa példáját különös módon is kiemelte. Szent Charbel – aki a csendben kereste Istent – „csukott szemeinek” képén keresztül, a pápa felszólította a fiatalokat, hogy „a hiúság világában szánjatok időt minden nap arra, hogy becsukjátok a szemeteket, és csak Istenre nézzetek”. Ez a kiegészítés a szemlélődésre hív: a hit nemcsak aktivitás, hanem egyúttal a csendben megszületett figyelem Isten irányába, ami megvéd a világ zajától. A valódi megújulás a hétköznapi gesztusokban, a befogadásban és a megbocsátásában rejlik ellenségeink iránt.
Bátorításként és felhívásként emlékeztetett a Szentatya:
„Kedves barátaim, Mária, Isten Anyja és a mi Anyánk, a legszentebbként ragyog minden szent között. Sok fiatal hord magával rózsafüzért, akár a zsebében, a csuklóján, akár a nyakában. Milyen szép Jézusra tekinteni Mária szívének szemein keresztül! Innen is, ahol most vagyunk, milyen édes reménnyel és bizalommal felemelni tekintetünket a Libanoni Miasszonyunkra!”
A pápa Assisi Szent Ferencnek a békéért mondott imájával zárta buzdító beszédét, majd a „lelkesedés” (enthusiasmos) szó jelentését magyarázta: „Isten a lelkedben van”. Ez a kulcsmondat spirituális értelmet ad a fiatalok vitalitásának: az igazi lelkesedés nem emberi energia, hanem a bennünk lakó Isten gyümölcse. Egy „szegény” erény, mert üres kézzel mutatkozik be: „kezei mindig szabadok, hogy megnyissa azokat az ajtókat, amelyek fáradtság, fájdalom vagy csalódás okán, úgy tűnik, hogy zárva vannak”.
Végül pedig a Szentatya a fiatalokat a Libanoni Miasszonyunk oltalmába ajánlotta, bátorítva őket, hogy a cédrusokhoz hasonlóan váljanak erőssé, és a remény által virágozzanak hazájukban.
