Belegondoltál már abba, miközben a cipőd talpa alatt reccsen egy útszéli dió, hogy mennyi munka, idő és türelem van abban a pillanatnyi pusztulásban?
Fiatalnak lenni gyakran olyan, mintha mi magunk is a növekedés és az érés hosszú folyamatában lennénk, miközben a világ, vagy néha mi magunk, hajlamosak vagyunk semmibe venni azt az értéket, amiért annyit küzdöttünk.
A növekedés csendes áldozata
A dió nem egyik napról a másikra lesz az, ami. Évek kellenek, mire a fa egyáltalán termőre fordul. Aztán jön egy hosszú tavasz,egy forró nyár, ahol a termés a magasban, a napfényhez közel, de a viharoknak kitéve formálódik. Ott van benne a föld ereje, az eső táplálása és a sejtek lassú építkezése. A kemény héj nem öncélú: az a feladata, hogy megvédje a legbensőbb lényeget, az életet hordozó magot.
Az emberi fejlődés
Isten nem „gyorséttermi” jellemeket gyárt. A személyiséged, a hited, az önazonosságod hosszú évek alatt formálódik. Tanulsz, küzdesz a kudarcaiddal, próbálod megérteni a helyedet a világban. Ez a „beérési folyamat” fájdalmas és lassú, de ez adja meg a belső tartásodat.
A reccsenés: Amikor az érték az út porába kerül.
Aztán eljön a pillanat, amikor a dió lehull. Ott fekszik az aszfalton, a sárban vagy az út szélén. Jön egy sietős járókelő, aki észre sem veszi, és egyetlen mozdulattal ránehezedik.
Reccs. A páncél, ami hónapokig készült, összetörik. A belső tartalom pedig, ami ehető, tápláló és értékes lenne, összekeveredik a porral. .
Gyakran mi is így érezzük magunkat
Amikor a legmélyebb érzéseidet vagy a hitedet valaki egy gúnyos megjegyzéssel sárba tiporja.
Amikor a befektetett munkádat, a tanulásodat vagy a kedvességedet semmibe veszik.
Amikor te magad döntesz úgy, hogy az Isten által beléd ültetett tisztaságot vagy értéket „olcsón eladod”, és hagyod, hogy a világ elvárásai összetörjenek.
Pszichológiailag ez a devalváció (leértékelés) élménye. Ilyenkor úgy érezzük, hiába volt a sok fáradozás, ha egyetlen pillanat alatt tönkretehető minden.
A világ gyakran úgy bánik velünk, mint az útszéli dióval: statisztikai adatként, eszközként vagy egyszerűen akadályként tekint ránk, amit el lehet taposni.
Törötten is Isten kezében
Itt válik el a keresztény szemlélet a világitól. A világ szerint az összetört, sáros dió szemét. Használhatatlan. De a hitünk azt mondja, hogy Isten nem csak a fán lévő, épségben csillogó termést ismeri, hanem lehajol azért is, ami az út porában hever.
A törés nem a vég: A pszichológiában létezik a poszttraumás növekedés fogalma. Isten kezében a „széttörés” nem megsemmisülés, hanem egy újfajta nyitottság kezdete. Amíg a héj zárt, a mag nem tud kicsírázni. Néha az élet ütései szabadítják fel bennünk azt az erőt, amiről nem is tudtuk, hogy létezik.
Az érték belső, nem külső
A dió értéke nem a sima héjában volt, hanem abban, ami belül van. Hiába taposnak rá a méltóságodra, hiába hagynak figyelmen kívül, az a lényeg, amit Isten beléd teremtett, elpusztíthatatlan.
A kegyelem rehabilitációja
Ha úgy érzed, te magad tiportad sárba a saját életedet rossz döntésekkel, tudd, hogy Isten „begyűjtő” Isten. Ő nem undorodik a sártól. Képes megtisztítani és újra értelmet adni annak, amit a világ már leselejtezett.
Ne hagyd, hogy a világ „taposási kultúrája” elhitesse veled, hogy az érésed hiábavaló volt. Az, hogy valaki nem látja meg benned az értéket, és érzéketlenül átgázol rajtad, az ő szegénységi bizonyítványa, nem a te selejtességedé.
A te életed egy hosszú, szent folyamat eredménye. Isten türelemmel várt rád, amíg növekedtél. Most pedig, akár a magasban vagy, akár épp a porban érzed magad, az Ő szeme rajtad van.