Érzelmek hullámvasútján – Az „Agymanók 2” és a kamaszkor lelki kihívásai
A Derű, a Szomorúság, a Düh, a Félelem, az Undor és az új érzelmek együttműködése tükrözi a serdülőkorban bekövetkező érzelmi fejlődés fokozott összetettségét.
Schnider Anikó jelenleg Rómában végzi biblikus tanulmányait, valamint az EWTN és a ChurchPOP Magyarország fordítójaként is szolgálja az Egyházat.
A Derű, a Szomorúság, a Düh, a Félelem, az Undor és az új érzelmek együttműködése tükrözi a serdülőkorban bekövetkező érzelmi fejlődés fokozott összetettségét.
Mivel a kereszténység sok évszázadon át főként Európában volt jelen, az üdvösségtörténet e fontos szereplőit gyakran fehér európaiként ábrázolták.
Szent Tamás azért vált szentté, mert hősies fokon élte meg a szeretetet Isten és az Egyház szolgálatában, azáltal, hogy hirdette és tanította a hit igazságait.
Alessandra vagyok, és ismertetőmmel ma egy kicsit visszaviszlek titeket a gyermek énetekhez, hiszen most a fantasztikus „Agymanók” c. animációs filmről fogunk beszélni, melyet 2015-ben adtak ki.
Mi életed igazsága? José Ignacio Munilla Aguirre, Orihuela-Alicante püspöke egy olyan gondolattal válaszolt erre a kérdésre, amit még tinédzserként tanult
„A böjt nem más, minthogy átmész a kellemetlenségek alagútján, azért, hogy önuralmat gyakorolj. Ez azt jelenti, hogy lemondasz valami jóról egy magasabb jó érdekében.”