Ma, május 8-án pontosan egy éve, hogy a Sixtus-kápolna kéményéből felszállt a fehér füst, és Robert Francis Prevost – azóta XIV. Leó pápa – kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére.
De ki ez az ember, aki az elmúlt 365 napban nemcsak a Vatikánt, hanem a világ szívét is megnyitotta?
XIV. Leó első éve nem csak a protokollról, hanem a csendes jelenlétről szólt. Ő az a pápa, aki a megválasztása utáni első pillanatokban, a Szent Péter-bazilika erkélyén állva nem egy hatalmas beszéddel, hanem egy egyszerű, emberi vallomással kezdett. Ez a fajta közvetlenség azóta is az egyik legfontosabb védjegye maradt.
Bár örökölte Ferenc pápa bátorságos szemléletét, Leó pápa hozzáadta a saját, szemlélődő karakterét is. Az afrikai missziós útja során például bebizonyította, hogy a béke számára egy olyan híd, amelyet építeni kell:
„A béke nem egy kényelmes fotel, amiben várakozunk. A béke egy híd, amit akkor is építenünk kell, ha a túlpartról köveket dobnak ránk.”
Ez a bátorság akkor is megmutatkozott, amikor már a megválasztása utáni hatodik napon felemelte a telefont, hogy bátorítsa azokat, akiknek a hazájában háború dúl.
Mikor arról kérdezték, hogyan látja a pápaság, a következőt válaszolta:
Pápának lenni, Péter utódjaként másokat megerősíteni a hitben – ami a legfontosabb feladat – olyan dolog, ami csak Isten kegyelméből történhet. Nincs rá más magyarázat. Csak a Szentlélek által érthető, hogyan választottak ki erre a tisztségre, erre a szolgálatra. A hitem, az általam megélt tapasztalatok, Jézus Krisztus és az evangélium mélyebb megértése miatt mondtam ki: igen, itt vagyok. Remélem, hogy képes leszek másokat megerősíteni a hitben, mert ez Péter utódjának legfőbb küldetése.
A most pénteki évfordulója alkalmából nem véletlenül választotta Pompei és Nápoly utcáit a fényes vatikáni termek helyett. Olyan ő, mint egy modern zarándok, aki a kertek csendjében vagy a közös ebédlőjének kávéillatában találja meg az Istent, miközben minden gesztusával azt hirdeti: a pápaság nem egy trón, hanem egy szolgálat, amely akkor a leghitelesebb, ha a cipője poros marad az úton levéstől. Ez az első 365 nap bebizonyította, hogy XIV. Leó nemcsak vezeti az Egyházat, hanem együtt lélegzik és együtt hallgat vele a világ viharaiban.
Az első év legfontosabb hagyatéka:
Afrikai misszió: Áprilisban egy intenzív, négy országot érintő afrikai körúton vett részt (Kamerun, Angola, Egyenlítői-Guinea), ahol határozottan felszólalt a háborúk és a zsarnokság ellen.
Diplomáciai bátorság: Leó pápa nem félt a világ vezetőivel szemben is képviselni a békét.
Augustiniánus gyökerek: Spiritualitása mélyen gyökerezik az Ágoston-rendi hagyományokban. Ezek inspirálják őt a mindennapokban!
A "chicagói szomszéd"stílusa
Bár a pápaság nagy pompával jár, Leó pápa megőrizte amerikai közvetlenségét. Gyakran látni, amint a Vatikán folyosóin megáll egy-egy svájci gárdistával viccelődni, vagy éppen őszinte érdeklődéssel kérdez a munkatársai családjáról. Az elmúlt évben kiderült, hogy nem kedveli a felesleges ceremóniákat; ha tehetné, valószínűleg ma is egy egyszerű plébániai kávézás mellett beszélgetne a hívekkel.
FUN FACT: Amikor a pápának is nemet mond a bank: XIV. Leó és az amerikai ügyfélszolgálat esete:
Még a világ legbefolyásosabb vezetője sem jut át minden falon, ha banki ügyintézésről van szó. XIV. Leó pápa nemrég saját maga tárcsázta amerikai bankját, hogy bejelentse lakcímváltozását – a Vatikánba –, de az ügyintéző egyszerűen nem hitte el, kivel beszél. Hiába válaszolt meg minden biztonsági kérdést, a bank kitartott a szabályok mellett: a pápát arra kérték, fáradjon be személyesen egy bankfiókba az ügyintézéshez. Miután az egyházfő rákérdezett, hogy a pápai rang sem változtat-e a helyzeten, az ügyintéző szó nélkül rányomta a telefont.
Zárásként talán azt érdemes megfogalmazni, hogy XIV. Leó pápa első éve bebizonyította: a pápaság nem egy elzárt vár, hanem egy nyitott kapu. Bár sokan egy távoli, amerikai diplomatát vártak, végül egy olyan pásztort kaptunk, aki számára a legnagyobb tekintélyt nem a rang, hanem a mások felé nyújtott kéz jelenti.
Ahogy ő maga fogalmazott a Vatican News-nak adott interjújában, a Szentléleknek remek humorérzéke van, hiszen egy chicagói szerzetest ültetett Péter székébe, hogy emlékeztessen minket: a hit nem bonyolult teológia, hanem az a csendes bátorság, amivel képesek vagyunk hidat építeni ott is, ahol mások csak falakat látnak.
1 éves pápai megválasztásának évfordulója alkalmából imádkozzunk érte:
„Istenünk, Te hívtad el XIV. Leó pápát a világ végéről, hogy a mi pásztorunk legyen; kérünk, őrizd meg őt abban az egyszerűségben, amivel közénk érkezett. Adj neki erőt, hogy a világ zajában is meghallja a Te suttogásodat, és adj neki bátorságot, hogy továbbra is félelem nélkül építse a béke hídjait. Vigyázd lépteit a poros utakon, és töltsd el szívét azzal a derűvel, amivel nap mint nap reményt adsz nekünk – hogy még sokáig útitársunk lehessen a hit útján.” Ámen.