Napra pontosan egy évvel és egy nappal ezelőtt (Beckett Szent Tamás ünnepén) házasodtam össze feleségemmel a Colorado Állambeli Denverben. Sokan mondták nekünk az esküvő előtt, hogy ez lesz valószínüleg életünk egyik, ha nem a legszebb napja. Igazuk volt.
Azóta sok minden történt. Többek között életünk szintén „egyik, ha nem a legszebb” pillanatát volt lehetőségünk átélni, amikoris november elején megszületett kislányunk, akivel azóta se tudunk betelni.
De milyen tanácsokkal is láthatnám el zöldfülű, friss házasként azokat, akik a házasságra készülnek, vagy akik a mézeshetek után rövidesen belecsöppennek a – szerintem nem, de mások szerint – szürke hétköznapokba?
Íme három rövid tipp:
1.) Pánikra semmi ok!
Bár még célba még nem értél (a cél a Mennyország, a szentté válás – a te feladatod pedig ennek elérésében segíteni a házastársadat), megérkeztél a hivatásodba. Megtaláltad a nagy Ő-t, és Ő is megtalált téged. Gratulálok! Pánikra semmi ok. Ha azonban valamiért most mégiscsak kételyek gyötörnek, akkor gondolj arra a mérhetetlen „mennyiségű” kegyelemre, ami házasságkötésed pillanatában, a házasság szentségén keresztül nektek adatott.
2.) Nem vagy egyedül!
Tényleg nem. Ott van a házastársad, érdemes vele minél gyakrabban beszélned (ez akár megállná a helyét egy különálló tanácsként is). Ott vannak a barátaid, családtagjaid, velük is érdemes minél gyakrabban beszélned (még véletlenül sem azért, hogy kibeszéld a házastársadat!).
Végül, de nem utolsó, sőt(!) elsősorban: ott van Jézus, vele pedig aztán tényleg érdemes beszélned. Ő mindenkinél jobban vár Rád. Neki mindent elmondhatsz, Vele tényleg mindent megbeszélhetsz, átbeszélhetsz. Ő az, aki igazán boldoggá tud tenni Téged (boldogabbá, mint a saját házastársad). Elsősorban Tőle várd a boldogságod. Ő fog neked segíteni abban is, hogy minél önzetlenebbül szeresd feleségedet/férjedet.
3.) Rugalmasság
Ugyan a rugalmasság hivatalosan nem erény, én annak hívom. Szerintem erény. Erre az erényre pedig nagy szükséged lesz különösen az első évben, amikor éppen próbáljátok egymás otthonról hozott szokásait, hagyományait megérteni, megszokni, átvenni, és beépíteni saját életetekbe.
A rugalmasság kicsit olyan, mint az irgalmasság. Mind a kettő megköveteli tőled azt, hogy elengedd azokat a dolgokat, amik a szeretet gyakorlásában gátolnak téged. Nem úgy alakulnak a dolgok mint szeretnéd, annak ellenére, hogy már gyakorlatilag mindent megpróbáltál? Akkor lehet ideje megtanulnod elengedni. Bátorság!
Pio atya szavaival búcsúzom: Imádkozz, remélj, és ne aggodalmaskodj!