Ahogy láthatjuk, Michelangelo híres szobrán Mózesnek két szarva van (ahogy az más műalkotásokon is megjelenik)… Mai szemmel nézve ez talán érthetetlennek tűnhet, de ha jobban aláásunk a történetnek, egy kevésbé szerencsés és egy komoly érvet találhatunk e mögött.
De hogy is történhetett ez?
Bevezetésképp lássunk egy nemrégiben történt jelenetet, ami a sémi logikáról árulkodik
Amint tudjuk, a héber, arab, stb. nyelvek előszeretettel fókuszálnak a magánhangzókra: így történt egyszer, hogy egy kedves arab tanuló, aki el kívánta sajátítani a magyar nyelvet, mielőtt hazalátogatott övéihez egyszer bement a boltba, hogy pálinkát vegyen ajándékba. Ahogy látjátok ennek magánhangzói PLNK.
Na de mi is történt?
A kedves tanuló megjegyezte a szó mássalhangzóit – ahogy az a saját mentalitásának megfelelő – de rossz magánhangzókat tett be közéjük, s így közölte a boltossal, hogy pelenkát kér (a magánhangzók szintén PLNK). És hát, valljuk be, nem mindegy… 😉
Nyilván utána tisztázták a dolgot. 😅
Valami hasonló történt a bibliai szöveggel is – jóllehet valószínűleg egy félig-meddig megfontolt fordítási megoldásról van szó Mózes szarvaival kapcsolatban.
A bibliai jelenet, amiről beszélünk, a Kiv 34, amikor Mózes – miután hosszas böjt után találkozott Istennel – másodszorra is megkapta a törvények tábláját, s lejön a Sínai hegyről.
Ha a héber szöveget olvassuk, akkor tulajdonképpen azt találjuk, hogy „Mózes nem tudta, hogy arca ragyogott, mivel Istennel beszélt…” Itt egy héber kifejezés megtévesztő lehet, ugyanis a szöveg – melyet később elláttak magánhangzókkal – a QARAN szót használja, aminek jelentése „ragyogni”.
Igen ám, de amikor ugyanis Szent Jeromos az ókorban latinra kívánta lefordítani a Szentírást – miután több évig tanulmányozta a héber nyelvet Betlehemben egy zsidó mester mellett –, számára még a magánhangzók nélküli szöveg volt elérhető, így pusztán a QRN betűket látva, a QEREN szóra következtetett, aminek jelentése „szarv”. Így a latin fordítás szerint: lejővén a hegyről Mózes „nem tudta, hogy arcán/fején szarv van.”
Miután a latin fordítás terjedt el a középkori Európában, elindult egy sor művészi ábrázolás Mózesről, amint fején szarv van. Szent Jeromost is megérthetjük, ugyanis, amennyiben belátjuk, hogy ha a kis pontok és vesszők nincsenek a szövegben, a két szó azonosnak tűnik.
Szent Jeromos fordítási megfontolása valami hasonló elven működött. Látta a mássalhangzókat, de eltérő magánhangzókat illesztett be.
NB.: innen mélyebben megérthetjük, amikor arról beszél, hogy „egy vessző sem veszhet el a törvényből”: ha fentebb vettek egy pillantást a két szóra, valóban kevésen múlik.
Na de akkor Jeromos fordítása nem helyes? Vagy az ábrázolásokban van hiba?
Nyilvánvalóan nem. Szent Jeromos valószínűleg a „ragyogás szarvai” értelmet látta a fordítás mögé – akkor is, ha már soha nem fogjuk megtudni pontosan, „mit is gondolt a szerző/fordító”.
Emellett érdemes felidézni, hogy az ókori kelet vallásai között a szarv a hatalom és az erő jelképe volt, így pl. Mezopotámiában az uralkodókat gyakran szarvval ellátott fejdíszekkel ábrázolták, ugyanakkor később Nagy Sándorról is találunk olyan érme ábrázolásokat, ahol szarvval ellátott sisakot visel.
Emellett a III. Ince pápa Mózes szarvait kapcsolatba hozta a mitrának felső, két csúcsával, melyek olyanok, mint két szarv (cornua mitrae), s ennyiben emlékeztethetnek Mózes szarvaira. Így számára ennek különleges jelentése lett, s megjegyezte, a mitra kis „szarvai” az Ó- és az Újszövetséget jelképezik, hiszen Mózesnek, a választott nép egyik legfontosabb vezetőjének szarvaira emlékeztetnek. S ne felejtsük el, ebben az értelemben a pápa Isten újszövetségi népének földi vezetője.