9 érdekes tény Norvégia védőszentjéről, Szent Olafról
Szent Olaf, aki korának leghatalmasabb norvég királyává emelkedett, nem önmagáért, hanem Krisztus dicsőségéért akart uralkodni.
Szent Olaf, aki korának leghatalmasabb norvég királyává emelkedett, nem önmagáért, hanem Krisztus dicsőségéért akart uralkodni.
„Csak a szemlélődő tekintet képes megváltoztatni a teremtett dolgokkal való kapcsolatunkat, és kiszabadítani minket az ökológiai válságból, melynek oka a bűn miatt megtört kapcsolatunk Istennel, embertársainkkal és a földdel”
Nem kell mindig hosszasan ismételgetni az imákat – akár csinálhatjuk úgy, mint Ferenc pápa! Ferenc pápa élete során újra és újra azt mutatta meg a világnak, hogy az ima nem bonyolult teológiai szófordulatokon múlik, hanem a szív őszinte odafordulásán. Nem kell mindig hosszú imákat ismételgetni – néha elég egyetlen mondat, egy mosollyal...
Július 3-án, Michael Czerny, S.J. bíboros sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy a Római Misekönyvhöz egy új votív misét adnak hozzá “missa pro custodia creationis” (szentmise a teremtés őrzéséért) címmel.
Castel Gandolfo több mint egy nyári palota: a pápai jelenlét révén évszázadok óta az Egyház és a világ keresztútjainak csendes szemtanúja. A város múltja, hagyományai és spirituális súlya nem vesztek el, hanem pusztán új értelmezést nyertek az Egyház történelmének sodrásában.
„A mai evangélium emlékeztet minket a küldetés jelentőségére, amire mindannyian hivatottak vagyunk, mindenki a saját hivatása szerint, s azokban a konkrét helyzetekben, ahová az Úr helyezte.”
Három ír testvér egy különleges módját választotta Boldog Carlo Acutis iránti tiszteletük kifejezésének: Lego-filmet forgattak a 2006-ban 15 éves korában leukémiában elhunyt fiatal olasz programozó fiú életéről, akit az Egyház szeptember 7-én a szentek oltárára emel.
Fel kell kell tennünk a kérdést magunknak: hol vannak az új Pier Giorgio-k? Vagyis mi, akik itt vagyunk, akik beszélünk róla?
Nézegettem a képet – egy rendkívül vidám Pier Giorgio volt rajta barátai társaságban – és elgondolkodtam a hitről, amely ezt az örömöt ihlette. Micsoda hihetetlen hit ez, hogy Isten szeretetének egyszerű reménye által feldobott, normális életet élhetünk!
Bár a katolikus papok üldözése Mexikóban nem új jelenség, az utóbbi években drámaian megnőtt. 1990 és napjaink között több mint 80 katolikus papot gyilkoltak meg - jelentette a CNA, a CNA német nyelvű angol nyelvű partnerügynöksége.
Sarlós Boldogasszony ünnepén felidézzük Mária és Erzsébet találkozását, ami a túláradó öröm misztériuma, ami arra hív, hogy mi is megéljük és továbbadjuk a hit örömét a mindennapokban.
Ha van „dicsőséglista” vagy „Hírességek Csarnoka”, amely igazán számít: az a Mennyország. Bármennyire is nagy öröm, ha gyermekünk kitűnő tanuló, vagy sporthírességgé válik, vagy felvételt nyer egy neves egyetemre, mindez eltörpül az örök élethez képest. Egy katolikus szülő végső célja az, hogy szentet neveljen. Ez a küldetés azonban nem könnyű....
A monumentális Krisztus-szobor nem csupán vallási szimbólumnak szánják, hanem turisztikai látványosságként is szolgálhat, és új lendületet adhat a régiónak, amelyet a rendkívüli elnéptelenedés fenyeget.
„A mennyei személyzet nevében köszönjük, hogy ezt a hitbeli utat választották. Kérjük, csatolják fel rózsafüzérjeiket, állítsák lelküket az elcsendesedés pozíciójába, és élvezzék a repülést.”
Az évszázadok során az Egyház és a szentek arra bátorították a híveket, hogy szeressék az Eucharisztiát. Néhányan még az életüket is feladták, hogy megvédjék azt.
Pietrelcinai Szent Pio, aki élete nagy részét az abruzzói San Giovanni Rotondo kolostorában töltötte, világszerte ismert. Krisztus stigmáinak hordozója volt, 1968. szeptember 23-án halt meg. 1999-ben boldoggá, majd 2002-ben szentté avatták. Pio atyáról számos furcsa dolog ismeretes – például, hogy egyszerre több helyen is tartózkodott, vagy hogy személyes élményei voltak, harcokat...
„A pásztorok megtalálták Máriát, Józsefet és a gyermeket”.
Minden év hoz új dolgokat: örömöt és fáradtságot egyaránt. De ezeket az újdonságokat abban a tudatban élhetjük meg, hogy mindannyian növekszünk: egy kicsit jobbak, egy kicsit erősebbek leszünk, egy picit jobban önmagunkká válunk, és szabadabban fejezhetjük ki kreativitásunkat és egyediségünket. Ezt kívánom nektek a 2025-ös évre készülve, amit hamarosan együtt...
Milyen tanácsokkal is láthatnám el zöldfülű, friss házasként azokat, akik a házasságra készülnek, vagy akik a mézeshetek után rövidesen belecsöppennek a - szerintem nem, de mások szerint - szürke hétköznapokba?
Karácsonyt követő vasárnapon minden évben megünnepeljük a Szent Család ünnepét. Miért? Mert Isten Fia családban születik!
A dicsőítő zene nem csupán az imádat kifejezése, hanem egy komplex és sokrétű eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy elmélyítsük hitünket, erősítsük közösségünket és gazdagabbá tegyük spirituális tapasztalatainkat.