Szentmisét mutattak be a vizsgákért, és a templom megtelt fiatal, egyetemi hallgatókkal
„Házunk megtelt fiatal egyetemi hallgatókkal, akik ebben a feszült időszakban is találtak egy kis időt arra, hogy Istennel találkozzanak.”
„Házunk megtelt fiatal egyetemi hallgatókkal, akik ebben a feszült időszakban is találtak egy kis időt arra, hogy Istennel találkozzanak.”
Minden évben van egy időszak, amit a „szabadság időszakaként” élek meg – mondja Gabriele Scardocci domonkos testvér.
Te mivel egészítenéd ki a hamarosan szentté avatandó Carlo Acutis beceneveinek listáját?
Frassati közismert a szegények iránti odaadásáról és szolgálatáról. Ám szenvedett a szerelem miatt… Íme a Nő, akiről Pier Giorgio Frassati családi okok miatt lemondott: „Ő az, akit szerettem!”
Elkezdődtek a karácsonyi előkészületek a Vatikánban.
November második felében az Egyház számos nagyszerű, a műveltség és a szentség terén kiemelkedő nőre emlékezik.
„Tanítsátok folyamatosan a hitre a gyerekeiteket, különösen akkor, amikor nehéz, és legyetek kreatívak! Annyira megéri.”
Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik. 🙏
Néhány hete megjelent Ferenc pápa „Dilexit Nos” című enciklikája, amely a szív nem annyira fizikai, hanem spirituális jelentőségét hangsúlyozza.
November 18-án az egyház a római Szent Péter és Pál pápai bazilikák felszentelésének ünnepét ülte.
Tudtad, hogy régen évszázados hagyománya volt a pápai szívek megőrzésének? Nem metaforikus értelemben, hanem szó szerint.
Ha megtanulunk kitartóak lenni, ahogyan a szentek is tették, az segít nekünk megőrizni a reményt még akkor is, amikor a vigasztalás távolinak tűnik.
A venezuelai Los Roques-szigetcsoporton a tengerben egy gyönyörű Szűz Mária-szobor rejtőzik.
Nézzük csak ezt az érdekes választ!
Sok katolikusból vegyes érzéseket váltott ki Rino Fisichella érsek által, a jubileumi szentévre való készület apropójából bemutatott Luce névre keresztelt anime-kabalafigura.
„Teérted, Jézusom: ha te ezt akarod, én is ezt akarom!”
„A szeretet cselekedetében Krisztus életét adta menyasszonyáért, az Egyházért.”
Az évszázadok során számos szent tanította követőit egy kis gyakorlatra, amely naponta alig pár percet vesz igénybe. Ez a lelkiismeret-vizsgálat vagy az examen.
Az Egyháznak bőséges forrása van, ami segíthet jobb igehirdetőkké válni, de világi kultúránk is számos nagyszerű forrást kínál, melyek segíthetik az evangélium hirdetését.
Kultúránk azt sugallja, hogy elhiggyük, hogy az egyszerű, mindennapi feladatoknál sokkal többre van szükségünk ahhoz, hogy az életben kiteljesedést vagy értéket találjunk.
Te mikor voltál utoljára lelkigyakorlaton? Esedékes lenne?