Köszönöm azt, hogy már a vonaton sok munkát adtak nekem. Bevallom fárasztó volt, hogy szinte szünet nélkül jöttek lelki beszélgetésre vagy a szentgyónást elvégezni. Köszönöm mindazoknak a megértését, akik ezt megtapasztalhatták, hogy fáradt is voltam.
Az esti megérkezés az olyan hirtelen volt, a késés miatt pedig (szerk.: felsővezeték-szakadás miatt a zarándokvonat több mint négy órával később indult Budapestről) igyekeztem, hogy a czestochowai vasútállomáson már az első buszra felülhessek és a szállásra az elsők között megérkezzek, hogy legyen még annyi idő, hogy legalább az arcomat megmossam és reverendát vegyek fel.
Ezt követően az első utam a Szűzanyához vezetett és számomra óriási élmény volt, hogy ott lehettem egészen közel. Valósággal, az út fáradtságából beestem a Szűzanya szentélyébe. Ott meg is fogalmaztam, hogy egy szót sem értettem abból, ami az APEL imádság alatt lengyelül elhangzott,
de mégis hozzám szólt, megérintett.
Nehéz elmondani azt az érzést a Szűzanya előtt. Jó volt együtt imádkozni és a szentmise végén valóban ezt éreztem, hogy megérkeztem.
Számomra minden zarándoklatban legalább három dimenzió van. Amikor elindulok, akkor vannak elvárásaim elképzeléseim. Tudom, hogy miért jövök el, miért jöttem. Egész biztos, hogy aki itt van, mindenki tudja, hogy miért jött el, akár megfogalmazza, vagy csak részben mondja ki ezeket.
1) A zarándoklaton vannak olyan helyzetek események, amit nem tudok előre látni. Néha azt sem tudhatom, hogy hogyan fogok reagálni. Vajon a zarándoktársaim, hogy néznek rám? Olyan ember vagyok-e, aki csak nyűgös, problémás vagy olyan, amely a közösséget segíti? Fölemeli, hogy én hogyan zarándokolok.
2) A zarándoktársaimat nem én válogattam össze. Mennyire könnyebb lenne, hogyha csak olyanokkal menjek, akikkel jót szót értünk. Ott vannak a társak, akikre igyekszem odafigyelni, akikkel együtt zarándokolok, és valamiképpen úgy válunk társakká, hogy nagyon összeköt bennünket valami.
3) A legfontosabb az a Jóisten, mert nem kirándulunk. Nem azért jöttünk, hogy néhány napot lazán eltöltsünk, hanem zarándokolunk. Ez azt jelenti, hogy a Jóistennel vagyunk az úton. Mivel egy Mária kegyhelyre zarándokoltunk el, ott van a Szűzanya is, aki soha nem állítja magát a központba. Nem azt mondja, hogy gyertek hozzám, hanem a Fiához vezet bennünket.
A zarándoklatokon mindig arra szoktam biztatni mindenkit, hogy legyenek kitűzött céljai, legyenek specifikusan, sajátságosan meghatározott dolgai. Ne csak ott legyek, ne csak részt veszek az imádságokon és a szentmiséken, ne csak elvégzem a szentgyónásomat, hanem legyenek konkrét kérdéseim, kéréseim.
Én azt szoktam megfogalmazni, hogy mit szeretnék hazavinni az adott helyről. Figyeljük ezt a napok alatt, hogy meglássuk. Lehet, hogy ma fog történni, lehet, hogy csak holnapután, de az is lehet, hogy a hazaúton. Mi az, amit magamnak hazaviszek? Mi az, amit másoknak hazaviszek? Mi az, amit fontosnak tartok, hogy majd másokkal is megosszak értékként, kincsként, ajándékként?
Grzegorz Ryś biboros úr a szentbeszédében kiemelte, hogy milyen rossz, aki nem tudja, hogy megajándékozott ember. Mi sokszorosan megajándékozott emberek vagyunk!
A zarándoklataim végén lelkiismeret vizsgálatot is szoktam tartani. Hol volt számomra a zarándoklatomnak a gyenge pontja? Hol volt az, ahol rájöttem egy olyan hibámra, egy olyan gyengeségemre, amit tudatosítanom kell és igyekeznem javítani rajta? Mint ahogyan a telefonunkat, laptopunkat is személyre szabjuk, a saját igényeink alapján állítjuk be, hogy leginkább ránk legyen szabva, úgy a zarándoklatot is mindenki szabja mindenki a saját magára! Engedje, hogy a Szűzanya-kegyhelynek a kisugárzása és a hangulata megérintse, hogy megajándékozottan térjünk itthonról haza.