Találkozás egy különleges útitárssal
Amikor meghalljuk II. János Pál pápa nevét, legtöbbször évszámok, történelmi események vagy híres idézetek jutnak eszünkbe. Tudjuk, hogy ő volt az első lengyel pápa, aki hosszú ideig vezette az Egyházat, és hogy emberek milliói gyászolták halálakor. De vajon milyen lenne, ha nem a történelemkönyvek lapjain találkoznánk vele, hanem elkísérne minket egy napra a lengyelországi zarándoklaton?
Jasna Góra – A hely, ahol minden elkezdődött
Talán minden Jasna Górán kezdődne. A Fekete Madonna kegyképe előtt állva könnyű megfeledkezni arról, hogy valaha egy fiatal lengyel fiú is ugyanitt imádkozott. Karol Wojtyła ekkor még nem volt pápa, nem volt világhírű személyiség, csak egy fiatalember, aki kereste a helyét a világban. Talán ugyanazokat a kérdéseket hordozta magában, mint mi:
Merre vezet az utam? Mit vár tőlem Isten? Hogyan hozzak jó döntéseket?
A zarándokok tömegét nézve talán mosolyogva emlékezne vissza arra, hogy számára is ez a kegyhely jelentette az egyik legfontosabb lelki otthont. Nem véletlen, hogy pápaként is többször visszatért ide. Mária iránti szeretete egész életét végigkísérte, ezt fejezte ki híres jelmondata is:
Totus Tuus – „Egészen a Tiéd”
A csend ereje – Mit tanít az ima?
Az esti virrasztáson valószínűleg nem a beszédével hívná fel magára a figyelmet. Inkább csendben leülne imádkozni. Akik ismerték, gyakran mesélték, hogy a hosszú munkanapok közepette is sok időt töltött imával. Számára az ima nem kötelesség volt, hanem találkozás. Egy olyan világban, ahol folyamatosan érnek minket az ingerek, talán azt kérdezné tőlünk:
Mikor volt utoljára olyan öt percünk, amikor nem a telefonunkat néztük, nem zenét hallgattunk, nem beszélgettünk, hanem egyszerűen csak csendben voltunk?
Nem azért, mert muszáj, hanem azért, hogy meghalljuk saját gondolatainkat és Isten hangját.
„Ne féljetek!” – A bátorság üzenete
A Jerzy Popiełuszko atyának állított emlékműnél talán a bátorságról beszélne. Sokszor idézzük híres mondatát:
„Ne féljetek!”
Pedig valószínűleg ő maga is félt néha. A kommunizmus éveiben Lengyelországban nem volt könnyű nyíltan megélni a hitet vagy kiállni az igazság mellett.
II. János Pál nagysága nem abban állt, hogy soha nem félt, hanem abban, hogy a félelmei ellenére is cselekedett. Lengyel pápaként reményt adott azoknak, akik elnyomásban éltek, és arra bátorította az embereket, hogy ne mondjanak le a szabadságról, a hitről és az emberi méltóságról. Talán ma sem azt kérné tőlünk, hogy ne legyenek kétségeink, hanem azt, hogy ne hagyjuk, hogy ezek irányítsák az életünket.
Több mint pápa – Az ember Karol Wojtyła
Krakkóban egészen más oldalát ismerhetnénk meg. Sokak számára ő elsősorban pápa és szent, pedig előtte fiatal volt, sportolt, síelt, túrázott, kajakozott, színészkedett és szeretett barátai körében lenni. A fiatalokkal való kapcsolata sem a pápaságával kezdődött. Már papként és püspökként is rendszeresen kirándult velük, beszélgetett velük, és fontosnak tartotta, hogy meghallgassa őket.
Talán ezért tudott olyan könnyen kapcsolatot teremteni a fiatalokkal. Nem egy távoli tekintély volt, hanem valaki, aki értette az örömeiket, kérdéseiket és bizonytalanságaikat. Ha ma találkozna velünk, valószínűleg nem előadást tartana, hanem kérdezne. Kíváncsi lenne arra, hogyan látjuk a világot, mitől félünk, és miben reménykedünk.
Mit hagy maga után egy Szent?
A krakkói Szent II. János Pál-szentélyben járva felmerülhet egy érdekes kérdés.
Vajon minek örülne jobban: annak, hogy hatalmas templom viseli a nevét, vagy annak, ha akár csak egyetlen zarándok úgy térne haza, hogy valami megváltozott benne?
Talán az utóbbinak.
Egész életében arra bátorította az embereket, hogy ne csak csodálják a hitet, hanem éljék is meg azt a mindennapokban. Nem a saját személyét akarta a középpontba állítani, hanem azt az üzenetet, amelyet képviselt: a hit, a remény és a szeretet erejét.
II. János Pál pápa öröksége nem egy épületben él tovább, hanem azokban az emberekben, akik ma is útnak indulnak a hitükért.
Mit vinnénk haza ebből az utazásból?
A zarándoklat végén talán nem az lesz a legfontosabb, hogy hány adatot tanultunk meg II. János Pál életéről. Sokkal inkább az, hogy felfedezzük: a történelemkönyvek nagy alakja mögött egy hús-vér ember állt. Egy ember, aki hitt, keresett, küzdött, hibázott, remélt és imádkozott.
Talán éppen ezért tud ma is ennyi embert megszólítani. Nem azért, mert pápa volt, hanem mert megmutatta, hogyan lehet teljes szívvel élni a hitet és az életet. És ha a zarándoklat végén csak egyetlen gondolatot vinnénk magunkkal tőle, talán az lenne, amely egész életén át elkísérte őt, és emberek millióinak adott erőt.
„Induljatok el Krisztus nyomában. Ő nem veszi el semmiteket, hanem mindent megad.”
