Mi, katolikusok bizonyára találkoztunk már az isteni gondviselés tapasztalatával. Magától Jézustól megtanulhattuk, hogy mekkora is az az atyai szeretet. Elolvastuk, hogy egyetlen hajszálunk sem vész el, munkánk gyümölcsöző lesz, valamint békesség és szeretet fogja mindazok útját koronázni, akik szeretik Őt.
Azonban az életben ezt nem mindig tapasztaljuk így. Sérelmek, károk, veszteségek ugyanúgy érnek minket is az életben, és ilyenkor, emberi természetünktől fogva, hajlamosak vagyunk bűnbakot keresni, amelynek szerepét néha még Isten is megkaphatja.
Hasonlóan tudunk rá gondolni, amikor úgy érezzük, igazságtalanság ér minket, történjen ez az emberi kapcsolatainkban vagy a munka világában.
Ezen pillanatok közepette pedig már ott tartunk, hogy igenis haragszom Istenre, és most számon fogom kérni, mivel is érdemeltem ki az adott sérelmet. Amikor ezt jól kigondoltuk, és kicsit lenyugodtunk, valószínűleg változik a véleményünk, és már lehet, hogy gyötör a bűntudat minket amiatt, hogy talán nem kellett volna ennyire forrófejűnek lenni.
Viszont véleményem szerint van, amikor meg kell beszélni a Teremtővel bizonyos dolgokat, és igenis teret adni a haragunknak. Természetesen fontos, hogy ne átkozódásba torkolljon az egész, de nem kell félni attól, ha hirtelen megindulásból igenis számon kérjük Istenünket.
Nem lehetünk tökéletesek
„Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám.” (Mt 12:50)
Ebben az igeszakaszban Jézus a rokonának tekint bennünket, magyarán a földi kapcsolatainkhoz hasonlóan szeretne velünk élni. Az evilági kapcsolataink pedig sohasem szóltak a tökéletességről, de annál inkább a szeretetről és egymás iránti hűségről.
Ebbe pedig beletartozik néhány vitásabb beszélgetés vagy veszekedés, de ezek mind azért történnek, hogy dűlőre jussunk, nem pedig a gyűlölet kinyilvánításaképpen.
Úgyhogy ezekből megállapítva egy-egy hevesebb számonkérés Isten felé a kapcsolat építését is tudja szolgálni, hiszen választ várunk Tőle, márpedig nyugodtak lehetünk abban, hogy bizony-bizony meg fogja válaszolni a kérdéseinket a maga tökéletes módján.
Ilyen példákat az Ószövetségben is találhatunk
Talán az egyik legnépszerűbb ilyen szereplő Jób. Jób egy mélyen hívő ember volt, aki kimondottan sikeres volt az életében, és Isten meleg szívvel büszkélkedett vele még a sátánnak is.
A gonosz viszont be akarta bizonyítani, hogy Jób csak a földi sikerei miatt dicséri az Urat, így a földi vagyonát, szeretteit és testi egészségét elvéve próbára tette. Erre Jób reakciója teljesen várható volt; a saját halálát kívánva szállt vitába feleségével, barátaival és természetesen a Jóistennel.
„Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.” (Jób 16:9)
Fontos itt is kiemelni, hogy a Jób általi számonkérés, bár indulatos volt, sohasem torkollott Isten átkozásába, épp ezért állta ki a próbát.
„Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2:10)
Természetesen Isten válasza egyfajta feddés volt Jób felé, viszont nem mondott ítéletet szolgája hangneme miatt, mi több, helyre tette téves gondolatait.
„Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal? Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!” (Jób 38:2–3)
A Bibliában ezenkívül még megannyi történetet olvashatunk, amikor az ember kérdőre vonja haragja és terhe miatt Istent.
Ilyen, amikor Mózes megfáradt az izraeliták folyamatos lázadozásában:
„És monda Mózes az Úrnak: Miért nyomorítád meg a te szolgádat? és miért nem találék kegyelmet a te szemeid előtt, hogy ez egész népnek terhét én reám vetéd? […] Ha így cselekszel velem, kérlek ölj meg engemet, ölj meg ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat.” (4Mózes 11:11-15)
Jónás esete is kiváló példával bír
Jónás megharagudott Istenre, mivel nem pusztította el Ninivét az emberek bűne miatt, inkább megkegyelmezett a városnak. Ennek következtében Jónás próféta kissé komikus/gyerekes módon, megsértődve számon kéri az Urat, és konkrétan közli vele, hogy haragszik rá:
„Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! Az Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között?” (Jón 4,9–11)
Dávid király panasz-zsoltárai
A listát pedig még lehetne folytatni Dávid király panasz-zsoltáraival, Jeremiás prófétával, de magának Jézusnak is voltak aggodalmai:
„Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: Éli, Éli, lamma szabaktani? azaz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté 27,46)
Ezek a párbeszédek arra tanítanak bennünket, hogy Istenre ténylegesen rokonként, barátként tekintsünk, és ne egy távoli bíróként.
A szeretet sohasem közömbös. Inkább emeljük fel a hangunkat és beszéljük meg a megbeszélnivalót, hisz előbb-utóbb ez megoldásra vezet az elridegüléssel és eltávolodással szemben. Így lehet igazán szeretetből tisztázni az aggodalmainkat és nehézségeinket
Természetesen nem kell túlzásba esni ezzel, hisz embertársainkkal is kerüljük az ilyen konfliktusokat, és túlnyomó többségben a fent említett szereplők is alázatosan bocsánatot kértek a Jóistentől. De ahogy a fentiekben is olvashatjuk, az Úr válasza mindig megnyugtatta az Őt számonkérőket, és az ítélkező kioktatás helyett szelíden és békésen segítette tovább útjukon a szereplőket.
Így végső soron kimondhatjuk, hogy vannak pillanatok, amikor ingerülten szólunk az Úrhoz, viszont ettől nem szabad megijedni. Ez nem rombolja a kapcsolatot, hanem épp továbbviszi azt, hisz hitből kérjük számon Istent, és választ várunk Tőle, ami tudjuk jól, hogy a hitünk és lelkünk javára fog válni.
Nyilván van békésebb és jobb útja is kérdéseink feltevésének, viszont amit fontos tisztázni, hogy ne mardossuk önmagunkat, ha néha haragosan szólunk Hozzá. Inkább fogadjuk el, hogy hajlamosak vagyunk az indulatokra emberi mivoltunk miatt.