XIV. Leó pápa a libanoni fiatalokhoz: a Feltámadt Krisztus, a szilárd alap megnyitja a zárt ajtókat is!
„...a hiúság világában szánjatok időt minden nap arra, hogy becsukjátok a szemeteket, és csak Istenre nézzetek!”
„...a hiúság világában szánjatok időt minden nap arra, hogy becsukjátok a szemeteket, és csak Istenre nézzetek!”
A liturgikus zene így igen értékes eszközzé válik, amely által Isten dicséretének szolgálatát végezzük, és kifejezzük a Krisztusban való új élet örömét.
Jézus szavai, azok prófétai stílusában, arról tanúskodnak, hogy a történelem katasztrófái és fájdalmai véget érnek, míg azok öröme, akik felismerik benne a Megváltót, örökké tart.
A Szentatya nem a pápaság intézményét reformálja meg, hanem az istenkapcsolatunk minőségét.
Remélni annyi, mint tanúságot tenni: amikor az új életről teszünk tanúságot, a nehézségek közepette is növekszik a fény.
Álljunk meg egy pillanatra, mondjunk el egy fohászt elhunyt szeretteinkért, és kérjük a szentek közbenjárását. Fontos tudnunk: „a halál nem a vég, hanem az örök élet kezdete.”
Jézus ismerős hangja érjen el hozzánk, és érjen el mindenkit, mert ez az egyetlen hang, ami a jövőből érkezik. Nevünkön szólít, helyet készít nekünk, megszabadít attól a tehetetlenség-érzéstől, amivel kockáztatjuk, hogy lemondunk az életről.
Az igazság nem hangokon, falakon és folyosókon keresztül jut el hozzánk, hanem az emberek mély találkozásában, amely nélkül minden nevelési szándék kudarcra van ítélve.
„…tekintetetek ne a hullócsillagokra irányuljon, amik törékeny vágyakkal kecsegtetnek. Nézzetek feljebb, Jézus Krisztusra, »az igazság napjára« (vö. Lk 1,78), aki mindig vezetni fog benneteket az élet ösvényein.”
...az imának van hatalma, hogy átalakítsa hozzáállásunkat, gondolatainkat, szavainkat és tetteinket.
„Isten nemcsak emberré lett, hanem gyermekké is... Ez a misztérium egyszerűen felfoghatatlan. Isten eljött hozzánk. Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa sebeinket és letörölje könnyeinket. Nekünk csak engednünk kell, hogy ezt megtegye. Minden karácsony alkalmat ad erre."
Aki tanul, az felemelkedik, kitágítja látókörét és távlatait, hogy visszanyerjen egy olyan tekintetet, ami nemcsak lefelé irányul, hanem képes felfelé nézni: Istenre, másokra, az élet misztériumára.
Nem azáltal menekülünk meg, hogy érdemeinkkel kérkedünk, vagy elrejtjük hibáinkat, hanem azáltal, hogy őszintén - úgy, ahogy vagyunk - odaállunk Isten, önmagunk és mások elé, bocsánatot kérve és az Úr kegyelmére hagyatkozva.
egy alázatos Egyházról kell álmodnunk és azt kell építenünk. Egy olyan Egyházról, amely nem húzza ki magát diadalmasan és önmagától felfuvalkodva, mint a farizeus, hanem lehajol, hogy megmossa az emberiség lábát.
Az Egyház az emberiség szakértőjévé válik, ha együtt jár az emberiséggel, és szívében visszhangoznak annak kérdései.
"...azt gondolom, hogy a katolikus egyházban az a legszebb, hogy bárhova is megyünk a világon, a Szent Mise az mindenhol ugyanúgy zajlik, és ugyanúgy követhető, és ugyanúgy ott van az Eukarisztiában Jézus Krisztus. Ez számomra a legfontosabb."
A Legszentebb Eucharisztia iránti mélységes odaadásuk által inspirálva néhány szent olyan imát fogalmazott meg, amely segít a híveknek közelebb kerülni Krisztushoz.
„Nyílj meg a világnak, amelytől félsz! Nyílj meg a kapcsolatoknak, amelyekben csalódtál! Nyílj meg az életnek, amely elől eddig elmenekültél!”
Rómában jársz a jubileum alatt? Tégy egy kirándulást Nettunóba, Szent Goretti Mária sírjához!
A világ szinte minden tájáról érkeztek fiatalok a Szent Péter térre, akik imádkozva, énekelve vagy épp skandálva várakoztak, hogy bejuthassanak Vatikáni bazilikába.
A szentség, ahogyan Pier Giorgio megmutatja, nem egy utópia, vagy kevesek "jutalma", hanem egy járható út mindazok számára, akik bátrak, és akik aktívan, örömmel élik meg hitüket."