Biblia a romok mélyén – a 9/11 csodája, ami mindenkit megdöbbentett
„Nem tudom, mit éreznek majd az emberek, amikor meglátják ezt a Bibliát, de remélem, hogy csodálat és áhítat tölti el őket.”
„Nem tudom, mit éreznek majd az emberek, amikor meglátják ezt a Bibliát, de remélem, hogy csodálat és áhítat tölti el őket.”
Temetése napján, mindenki legnagyobb meglepetésére, a megannyi neves, gazdag személy mellett rengeteg szegény jelent meg, hogy köszönetet mondjanak mindazért a jóért, amit Pier Giorgio Krisztus iránti szeretetből tett.
Egy kiáltás soha nem hiábavaló, ha az a szeretetből születik. És Isten soha nem hagyja figyelmen kívül, ha az Neki szól. Ez annak egy módja, hogy ne engedjünk a cinizmusnak, és hogy továbbra is higgyünk abban, hogy létezhet egy másik világ.
„A gyermekek meggyilkolása – akár születésük előtt, akár után – a nők megalázásából fakad.”
Az EWTN kábelcsatornáján új sorozat indult Róma Világa címmel, amely online is elérhető lesz a Katolikus Televízió hivatalos YouTube-csatornáján. A műsor különleges betekintést nyújt az Örök Város mindennapjaiba és a katolikus egyház szívébe, a Vatikán kulisszái mögé.
Szeptember 8-án ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária (Kisboldogasszony) születésnapját!
Az életszentség nem egy távoli dolog Két fiatal, akik örömmel és szenvedéllyel élték meg katolikus hitüket. Carlo Acutisról és Pier Giorgio Frassatiról van szó, akik most vasárnap együtt lépnek a szentek sorába. A Szentatya által celebrált ünnepélyes szentté avatási szertartást az EWTN Katolikus Televízió élőben közvetíti, szeptember 7-én, reggel 8...
Tudtad? Minden évben, szeptember első szombatján ünneplik a szakáll világnapját!
„A szeretet sosem méricskél.”
Az üdvösség nem az önállóságban rejlik, hanem abban, hogy alázattal felismerjük saját szükségünket, és megtanuljunk azt szabadon kifejezni.
Szeptember 7-én, a 2025-ös jubileumi szentév csúcspontjaként, egyszerre emelik a szentek sorába a 21. század első millenniumi szentjét, Carlo Acutist, valamint Pier Giorgio Frassatit, a „szegények barátját”. A történelmi esemény az EWTN Katolikus Televízió YouTube csatornáján élőben követhető.
„Évek óta először kezdtem el újra minden héten misére járni, és olyan mély békét és kapcsolatot éreztem az Úrral.”
„Ahhoz, hogy szabadok legyünk, és valóban követni tudjuk Istent, le kell magunkról vágni minden ’biztonságot.’” Clare Crockett egy ír származású nővér, egykoron színésznőnek tanult, de Istennek más tervei voltak vele: szerzetesnek hívta el. Crockett nővér egy fiatal amerikai lánynak, Suzy Donovan-nak írt levelében olyan témát érint, amely sokunk életét megnehezíti:...
Egy Monkey (Majom) nevű kiképzett kutya emberek millióinak szívét hódította meg a közösségi médiában, miután egy olyan festményt készített, ami nem akárkit, magát Jézust ábrázolja.
Nem kell mindig hosszasan ismételgetni az imákat – akár csinálhatjuk úgy, mint Ferenc pápa! Ferenc pápa élete során újra és újra azt mutatta meg a világnak, hogy az ima nem bonyolult teológiai szófordulatokon múlik, hanem a szív őszinte odafordulásán. Nem kell mindig hosszú imákat ismételgetni – néha elég egyetlen mondat, egy mosollyal...
„Ő az élet titka. Ő mindennek a titka."
És te, hozzáadnál valami mást a listához?
Január hatodika után egy izgalmas időszak kezdődik. Egyfelől a farsang, másfelől a házszentelések időszaka.
„Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” (Mt 2,2) – Az evangéliumban említett asztrológusok, akiket az eredeti görög szövegben „magoi”-nak – szó szerint mágusoknak – neveznek, a perzsa papi kaszt tagjai voltak. A zsidó nép számára idegen tudósok a csillagok megfigyelésének, az asztrológiának és a jóslási gyakorlatoknak szentelték magukat,...
Krisztus a névtelenségre szóló meghívása talán az egyik legnehezebben megemészthető invitáció.
Január hatodika Urunk megjelenésének ünnepe, avagy Vízkereszt. Ezen a napon emlékezünk a három királyra is, akik ajándékot hoznak a Gyermek Jézusnak.